Túl sok a stressz mostanság. Nagyanyám találta ezt a bőrkötéses könyvet. Azt hiszem jobb ha levezetem benne a sok fölösleget. Nála lakom. Elég idegőrlő. Tudom, hogy szeretetből csinálja, de akkor is idegesítő, hogy mikor éppen írok, az ágyba hozza a mindenféle teáit… Jobb ha nem foglalkozom vele. A nyáron nála leszek. Történt valami, ami miatt a szüleim féltenek, és kiküldtek a nagyvárosból. Jobb is ez így. Talán. Alig csomagoltam össze pár cuccomat. Az mp3 lejátszóm meg van. Anélkül nem élném túl. Danny Filth hangja éltet. Főleg az ilyen krízisekben. Ma végül is nagyanyám unszolására elmentem a faluba tejért. Útközben öregemberekbe botlottam. Megbámulták a bakancsomat. A hajamat. Utánam fordultak az utcán. Ez valahogy nem történt meg azelőtt. De itt mindenki öreg, vagy ha nem, 8 éves és azt hiszi, hogy személyemben egy vámpírt tisztelhet… Fárasztó volt. Pár perc keresgélés után sikerült eltalálnom a boltig, és kiválasztanom a létfontosságú tejet.  Az eladó lány rám kacsintott. Undorító. Végtére jól nézett ki, de utálom az ennyire magát kínálgató egyedeket. Úgyhogy csak annyit válaszoltam erre a gesztusra, hogy „Kérek egy Napiújságot”. Erre csalódottan, vagy inkább undokul a kezembe nyomta az újságot, és a visszajárót. Csak útközben vettem észre, hogy rosszul adott vissza. Még pedig az ő javára. Nem akartam visszamenni. Ha a csalás miatt boldog, hát legyen. Felfedeztem egy apró mezőt, és úgy tűnt, ott könnyebb átvágni. Lerövidítettem hát utamat. Az egyik fa tövében pár 13 éves kissrác cigizgetett. Szánalmas. Még nem tudják mi az élvezet. Én már talán. De ők?! Ahogy sétálgattam, csak nem akartam elérni nagyanyám házát. Félrevezetett az út iránya. És ekkor, mint valami megmentő elém toppant egy roppant különleges megjelenésű nő. Mit nő. Lány. Rögtön szemet szúrt, hogy rajta is bakancs van. Ez tetszett. Csálén állt rajta valami szoknyaszerűség, és ritmusosan lépkedett a fülében bömbölő fülhallgató szólamára, miközben a barna fürtök szerte-szét repkedtek körülötte. Elég furcsa látvány volt. Majd zavaróan nagy szemekkel belebámult a képembe. Ekkor elkezdett idegesíteni, és megkértem, hogy engedjen el. Csak annyit mondott erre, hogy „ Elvesztél, mi? Gyere!” Megragadta a kezem, és kirángatott a sűrű fűből. Elmondtam neki hol lakom. Erre tovább ráncigált és a fülembe nyomta a fülhallgatót. Kellemes meglepetésként ért, hogy a Cradle of Filth gótikus románcát hallottam benne. Azt hiszem túl elégedetten vigyorogtam, mert az idegen csajt megkérdezte, hogy szeretem-e. Ez elindította a lavinát. Hosszú percekig beszélgettünk az együttesről, és már észre sem vettem, hogy egy utcán rángat keresztül. Aztán meglökött. És csodák-csodája nagyanyám házánál kötöttünk ki. Észre sem vettem, hogy ideértünk. Édesen vigyorgott rám, és azt mondta, hogy ismeri nagyanyámat, és most ő is bejön. Elcsodálkoztam. „ A nevedet sem tudom” böktem ki végül. Durcás képet vágva mondta, hogy ő se az enyémet. Csak úgy forgatta a szájában a nevemet. Amíg nagyanyám kaput nem nyitott, ezt ismételgette „ Attila. Attila. Ati…Attila.” Én pedig a őt próbáltam megjegyezni. Lillának hívják. Aztán végre előtipegett nagyanyám, és megteáztatott minket. Közölte: Örül, hogy rögtön barátra találtam.  Hogy komolyan barát-e még nem tudom. Mindenestre nagyanyám megkért, hogy este kísérjem ki „ Lillácskát”. Mikor kiértünk, Lilla, átölelte a vállamat: „ Jó, akkor holnap tízkor várlak.” Kissé meglepődve néztem rá, ugyanis nem beszéltem meg vele semmit. De mire feleszméltem, elment. Nem akartam utánaszaladni. Mindenesetre ott leszek. Ha már ilyen határozott. És most jut eszembe. Levendula illata volt.