Üdv mindenkinek!

Nos, most, hogy odakint a vihar tombol, én pedig azon imádkozom, hogy ne legyen áramszünet, közben gondolkodom is.. No, meg fájlalom a lábamat... Elvégre, néha ezeket is kell csinálni :)..

5 nap késés.. Hajj! Ha "hivatásos" újságíró lennék, azt hiszem tönkretenném az újságom.. Vagy elveszíteném az állásom, esetleg a "munkatársaim" jönnének vasvillával, s a leváltásomat követelnék :).. Minden esetre annyi biztos, hogy nem úsznám meg ép bőrrel.. Nos, ezért örülök, hogy ez csak ilyen "hobbi"..

Szeretem a viharokat.. Ahogy az ablakon át bámulok kifelé az éjszakába, vagy inkább bámulom a szemben lévő közvilágítási lámpát, s néha elvakít egy-egy villámlás.. Talán aki nem látott még vihart, az nem érzi ezeket a szépségeket.. Mert az.. Szépség..

Nos, rátérnék a lábfájásomra is, még akkor is, ha ez egy egyéni problémának tűnik :).. Valójában nem arról akarok most írni, hogy JAjj, én szegény, fáj a lábam!, hanem arról, hogy MIÉRT. Ugyanis, szombaton volt nállunk a ballagás, ahol nekünk kellett feldíszítenünk a templomot (református iskola..). Nos, az osztályfőnökünk ott hagyott minket a templomban, s elment (virágért, ha-ha). Némán díszítettük, majd két lány osztálytársam odajött, hogy nincs-e kedvem felmenni velük a padlásra. Elmosolyodtam - a saját kis otthoni padlásunkat is nagyon szeretem, csak az a baj vele, hogy tiszta por :)..

Nos, felmentünk a templom második emeletére, ahol még lehet ülni, mert voltak padok, illetve ott volt az orgona, s az énekkar is ott szokott lenni. Körülnéztem; mintha évtizedek óta nem járt volna itt senki, csak a por maga. A padok kopottak voltak. Tovább mentünk, hisz' engem hajtott a kíváncsiság, és a kalandvágy - a másik két lány talán csak tesztelni akart, vagy csak egy "támaszt" kerestek a kalandhoz. Nem igazán tudom. 

A padláshoz vezető út lényegében csak lépcsőkből állt (talán emiatt fáj a lábam :)...) - semmi ablak, sötét volt, így az egyik lány odaadta a telefonját, hogy annak a vakujával világítsak :).. Megkérdeztem tőllük, hogy milyen a padlás. A másik azt mondta "Olyan mint a Hollóban.. Nem! Mint az Ollókezű Edwárdban!" - elmosolyodtam. Nagyon szép lehet akkor..

Felfelé mentünk a lépcsőkön, én közben bosszanokodtam, hogy "bezzeg a szoknyásokra nem gondolnak!", persze én sem gondoltam komolyan, de tényleg nagyon nehéz volt szoknyában lépkedni :)..

Nos, ott álltam egy hatalmas vas ajtó előtt. Lenyomtam a kilincsét, majd betoltam. A mosolyom inkább kíváncsi tekintetté formálódott át; kicsinyke padlás volt, egy rongydarabbal a közepén (legalábbis én azt hittem). Beléptem. Egy kis fapallóra, alattam homok volt. Körülbelül egy 5 négyzetméteres területet lehetett (vagy annyi se), melyben volt még egy fa lépcső, mely tetejéről fény szűrődött be. Minden tiszta por volt. A két lány is belépett mögöttem; nem tudták milyen a padlás, előtte ők sem jártak ott, később elmondták.

Hirtelen az egyikük felsikított "Jesszusom! Az egy döglött galamb!" - a rongyra néztem. Valóban egy halott galamb volt - Isten házának egy poros kis zugában, ki tudja hány hónapot óta...

(majdnem mint a miénk :)..)

(ez már a Halasi ref templom)