Hol volt, hol nem volt, volt valahol a vil�gban egy nagyv�ros. Igaz�n
hatalmas v�ros volt, �s rengeteg ember lakott benne �gy hat term�szetesen,
amint azt az ember�let t�rv�nyei megk�v�njak, noha a haland�k persze
nemigen sz�vesen vesznek err�l tudom�st, a Hal�l is gyakorta elj�tt
k�z�j�k, �s a gy�szolok sz�p k�nnyekkel, d�szbe �lt�zve, hatalmas
vir�gcsokrokat rendelve �s v�gs� �tj�ra k�s�rve szeretteiket. A temet�kben
mindekinek sz�nalom volt a sz�v�ben, �s szeretet, �s eml�kez�s.A b�nat
azonban sokszor nehezen enyh�lt.
Abba a temet�be j�r�k sokan tal�lkoztak a kis fekete macsk�val; sov�ny,
g�rbe h�t� kis j�sz�g volt, borzas sz�re gubancos is volt a sok bujk�l�st�l
a s�rk�vek k�z�tt. Sosem tudta senki, ki�, �m mindenki nyugt�zta egy id�
eltelt�vel, hogy val�sz�n�leg a temet�h�z tartozik. �s ez valahogy olyan
hely�nval�nak t�nt mindenki sz�m�ra - egy fekete macska igenis "sz�ks�ges", de mindenk�ppen odaill� r�szlete egy s�rkertnek.
�s a kismacska minden alkalommal, amikor temet�s volt, megjelent
odat�rleszkedett a gy�szolok l�b�hoz, de furcsa m�d mindig azokhoz b�jt oda
legink�bb, akik a halottak legk�zelebbi hozz�tartoz�i voltak - hogy hogyan
v�lasztotta ki, hogyan �rezte meg a sok s�t�t ruh�s emberb�l, hogy �ppen
kinek van a legnagyobb sz�ks�ge vigaszra - mert bizony a kiscica odabujt,
odasimult, addig nem t�g�tott, ameddig meg nem simogattak, �s amikor
gubancos bund�j�ba egy-k�t k�nnycsepp esett a szomor�ak szem�b�l, akkor meg
jobban kedveskedett, addig, ameddig ki nem tudott csalni egy kis mosolyt az
arcokb�l. Amikor pedig a gy�szolok hazet�rtek, �s neh�z sz�vvel lefek�dtek a
sok r�szv�tny�lv�n�t�s meg a halotti tor ut�n, sokszor esz�kbe jutott a
kiscica, �s mosolyogva aludtak el. Igen. A kis �llat - mondogattak - milyen
kedves kis teremt�s.
Egyszer azt�n nagy-nagy temet�st rendeztek a s�rkertben. Egy f�rfit
temettek el �ppen, a gy�szol� t�megb�l fele sem ismerte �t - de elj�ttek,
mert l�tni akartak, milyen dr�ga gy�szruh�t rendelt a szomsz�d, �s a h�ts�
sorokba b�jva azt akartak kipletyk�lni, mennyire s�rnak az egyes
jelenl�v�k. A f�rfi ut�n �zvegye �s minden�t meg�r�kl� kisl�nya maradt;az
asszony hideg, szobormerev arccal �lt, sem b�nat, sem szomor�s�g, semmi
�rzelem nem t�kr�z�d�tt rajta. Olyan volt, mintha sz�ve sem lenne.
R�pisszegett a pap besz�de alatt s�rdog�l� kisl�ny�ra, �s elvette t�le a
bab�j�t, hogy ne azt szorongassa, hanem figyeljen oda. A kisl�ny m�g jobban
s�rt, erre arcon �t�tte - akkor a gyermek elhallgatott, �sszeszor�totta a
szemecsk�j�t, �s hangtalanul mozg� ajakkal im�dkozott a pap��rt, akit
annyira de annyira szeretett.
Egyszer csak a s�rok k�z�l megjelent a fekete kiscica. Halkan
el�somford�lt, �tbujt a gy�szol� t�meg l�bai k�z�tt, �s odasomolygott a
kisl�nyk�hoz; ez alkalommal, ki tudja, hogyan, ki tudja, mi m�don, de puha
�s selymes volt a sz�re, �s a szemei m�g tiszt�bban ragyogtak, mint
b�rmikor. A kisl�ny �vatosan kinyitotta a szem�t, megl�tta a cic�t, amint
az a l�b�hoz t�rleszkedik lehajolt �s szipogva megsimogatta. A cica
boldogan tov�bb simult a gyermek l�b�hoz, �s halkan dorombolni kezdett. A
kisl�nynak mosolyra h�z�dott s�ros sz�ja - apuska nagyon szerette a
macsk�kat - �s lehajolt megint, hogy az �l�be vegye a kis �llatot. A
k�sz�v� �zvegy odapillantott, d�h �nt�tte el a sz�v�t, �s haragosan
odaki�ltott. A kiscica od�bbugrott, de nem futott el; a pap besz�d�nek
�ppen v�ge volt, �s a gy�szol�k kezdtek elsz�lling�zni a kocsikhoz. A
k�sz�v� �zvegy ekkor felkapott egy fa�gat, ami a k�zeli sir talp�n�l
fek�dt, odament a cic�hoz, f�lretasz�totta a gyermeket, �s �tni kezdte az
�llatk�t. A kisl�ny s�rva fakadt, a n� kez�be kapaszkodott, de mi sem
haszn�lt; "A r�hes d�g, t�nj�n a pokolba!" ki�lt�ssal az asszony tov�bb
�t�tte. A kiscica egy ad�d� pillanatban kisurrant az �t�sek al�l, �s
elszaladt a messzibb parcell�k ir�ny�ba de h�zta a l�b�t, �s sebeib�l kis
v�rcs�kok szabdalt�k �sszegubancol�dott sz�r�t. Az egyik szem�t ki�t�tte az
asszony, de ezt mar nem l�tta senki, mert kezdett lesz�llni a s�t�t,
k�l�nben is senki sem t�r�d�tt a kis�llattal; mindenki a pletyk�kkal volt
elfoglalva, hogy ki milyen dr�ga vir�gcsokrot hozott, �s milyen
r�szv�tnyilv�n�t� lapot k�ld�tt.
Egyed�l csak a kisl�nyt �rdekelte. Sik�tva kiszak�totta mag�t anyja
kez�b�l, �s a mag�t elvonszol� kiscica ut�n szaladt. A hideg sz�v� �zvegy
ut�na kiab�lt: "Gyere vissza, te istenverte k�ly�k!", de a l�nyka m�r el is
t�nt a s�rk�vek k�z�tt, a lehajl� fa�gak s�r�j�ben. Azt�n az asszonyk�nak m�s
dolga akadt - eligaz�tani a sof�r�ket a halotti tor helysz�n�re,
megk�sz�nni a r�szv�telt, �s mell�kesen megjegyz�seket tenni a temet�
tiszt�ntart�s�ra, hogy ilyen nyomorult �llatok is bet�vedhetnek. Sok id�
telt el, �s a kisl�ny m�gsem j�tt vissza mar mindenki elment, csak a
kisl�ny nem ker�lt el�. A n� d�h�s lett ord�tott, kereste, de nem tal�lta
sehol. H�vta a temet��r�ket, akik szinten kerest�k, a n� pedig az
elvesztegetett id�re gondolt. A kisl�nyt azonban senki nem tal�lta. A
biztons�giak azt tan�csoltak a n�nek, hogy menjen haza, majd �k �rtes�tik -
a n� megk�nnyebb�lve �s f�st�l�gve elhajtott a halotti tor helysz�n�re.
A kisl�ny eg�sz �jjel nem ker�lt el�. M�snap �s harmadnap sem, pedig
�tkutatt�k a temet�t, azt�n a k�rny�ket, az eg�sz varost. Sehol sem volt.
Az �zvegy azt hitte, a kisl�ny ut�n r�sz�ll a vagyon, ez�rt nem igen
izgatta a helyzet, meg h�t am�gy is el volt foglalva az �j f�rfij�val, aki
utalta a gyerekeket.


Egy h�t m�lva, amikor feladt�k a temet�ben a keres�st, ism�t temet�st
tartottak. K�s� d�lut�n, ink�bb estefel� volt, �s az alkony kezdet�nek
aranysz�n� pal�stja mindent bebor�tott. A gy�szolok kis csoportban �lltak
k�r�l a s�rt, m�g a pap a beszedet mondta, s a halott f�rfi gyermekei
keservesen s�rtak, pedig mar feln�tt korban voltak, �s h�t a feln�tteknek
nem illik s�rni. �s akkor egyszer csak k�l�n�s alak jelent meg a gy�szolok
k�z�tt egy rongyos, t�pett, koszos ruh�j� kisl�ny, akinek ruh�j�ra, arcara
csom�kban sz�radt a v�r, sebei azonban, amiket mintha valami neh�z faaggal
vagy hus�nggal okoztak volna, meg mindig v�reztek, friss sz�n� v�rcs�kokat
hagyva a fekete csipk�s gy�szruh�n. A kisl�ny haja �sszevissza volt d�lva,
�s a f�l szeme �rege �resen, vakon b�mult a semmibe. A karj�ban egy fekete
kiscica holttest�t �lelte. Odabujt a k�t feln�tt gyerekhez, akik egy
pillanatra abbahagytak a s�r�st, �s r�tekintve a kisl�nyra, fel�tl�tt az
elm�j�kben a gondolat: hogy vannak n�luk sokkal nagyobb nyomor�s�gban el�
emberek is. R�sz�ltak a kisl�nyra, k�rdezt�k, ki-fia borja, �hes-e,
szomjas-e, mije faj; de a kisl�ny csak mosolygott bajosan, nem felelt
semmit, s mintha egyre sz�p�lt volna, minden r�szv�ttel teli k�rd�s
elt�ntetett egy sebet, befoltozott egy szakad�st a ruh�j�n. V�g�l �gy �llt
ott, mintha eg�szen eg�szs�ges volna, de felelni akkor sem felelt; amikor
mosolyt l�tott felcsillanni a k�t testv�r szem�ben, megfordult, �s kis�t�lt
a gy�szolok k�z�l. A k�t testv�r nem l�tta �t soha t�bbet.

Beszeltek, hogy a kisl�ny megjelent minden egyes temet�skor, amikor igaz
b�nat terhelte a sz�veket, s addig maradt, ameddig napsugarat nem lopott a
szomor� sz�vekbe - akkor pedig elt�nt nyomtalanul, a kiscica holttest�vel a
karj�ban...