�lt egyszer egy kisle�ny, aki mindig nagyon mag�nyos volt. "K�l�n�s
gyermek", mondt�k a nagyok - "buta �s nem szereti a l�rm�t", mondt�k a
kicsik �s ez�rt senki sem j�tszott vele. Biztos azt gondolj�tok, hogy
emiatt nagyon unalmas �s szomor� �lete volt ennek a kisle�nynak. H�t, egy
kicsit szomor� volt ugyan, de unalmas nem, mert a kisle�ny sohasem
unatkozott. Mindig sok gondolat j�tt hozz� l�togat�ba, � l�tta is ezeket a
gondolatokat �s besz�lt vel�k, mintha �l�l�nyk�nt el�tte �lln�nak. Szavak
n�lk�li besz�lget�s volt ez, amit mindenki ismer, akihez gondolatok j�rnak
l�togat�ba.Azok a gondolatok, akik a kisle�nyt megl�togatt�k, nagyon
k�l�nb�z�ek voltak, �s eg�sz k�l�nf�lek�pp voltak �lt�zve is, m�r ha egy
gondolatr�l lehet egy�ltal�n ilyesmit mondani. Voltak k�z�tt�k sz�rke ruh�s
szomor�ak, �r�mteliek r�zsasz�nben, arany csillagokkal, pirosak �s vid�mak,
akik pof�kat v�gtak �s k�kek, akik mes�s orsz�gokr�l tud�s�tottak �s kiknek
szemei mindig a messzes�get f�rk�szt�k. Nagy csend kell legyen valaki
k�r�l, ha ennyi sok gondolat l�togatja, ez�rt a kisle�ny legsz�vesebben
teljesen egyed�l kiment a falu temet�j�be �s le�lt a s�rok k�z�tti magas
f�k al�. A kisle�ny n�v szerint ismerte mind a s�rokat �s val�ban �rdekes
volt megfigyelni, melyik s�rn�l melyik gondolat j�tt l�togat�ba, �s melyik
s�rn�l maradtak el a gondolatok. Mintha nem igaz�n tetszene nekik ott
valami... Tanuls�gos �s sz�rakoztat� volt azt is megfigyelni, melyik s�rn�l
mit mondtak a l�togat�ba �rkez� gondolatok. Mondand�juk nem minden esetben
volt h�zelg� a s�rban nyugv�ra n�zve, de a kisle�ny ebb�l t�j�koz�dott,
hogy melyik s�rn�l lehet a legjobban �ld�g�lni �s a gondolatokkal
t�rsalogni.Nos, amikor egyszer a kisle�ny megint a temet�ben �ld�g�lt �s
sz�nes gondolatai l�togat�s�t fogadta, egy fekete lepelbe �lt�z�tt alak
l�pdelt �t a s�rok f�l�tt �s j�tt oda hozz�.

"Te is gondolat vagy?" k�rdezte a kisle�ny, "sokkal nagyobb vagy
b�rmelyik gondolatn�l, aki meg szokott l�togatni �s olyan sz�p is vagy,
mint az �n gondolataim k�z�l egyik sem."

A fekete lepelbe burkolt sz�ps�ges alak letelepedett a kisle�ny mell�.

"T�l sokat k�rdezel egyszerre. �n val�ban gondolat vagyok, de tal�n egy
picivel t�bb ann�l. Egy�ltal�n nem k�nny� megmagyar�znom, pedig sz�vesen
megtenn�m."

"Ne f�radj miattam", mondta a kisle�ny, "nem felt�tlen�l sz�ks�ges, hogy
�rtselek, az is nagyon sz�p, hogy n�zhetlek. De nagyon szeretn�m tudni,
hogy h�vnak. Az �n gondolataim mindig el�rulj�k, mi a nev�k �s az nagyon
sz�rakoztat�."

"�n a Hal�l vagyok", mondta a sz�ps�ges alak �s nagyon bar�ts�gosan
n�zett a kisle�nyra. Egyszer�en meg kellett b�zni a Hal�lban, ha az ember a
szem�be n�zett, mert sz�p �s j�s�gos szemei voltak - ilyen szemeket a
kisle�ny m�g soha nem l�tott. Nem is ijedt meg. Csak nagyon meglep�d�tt �s
elcsod�lkozott, �s csaknem �r�lt, hogy ilyen nyugodtan �ld�g�lhet a Hal�l
mellett.

"Tudod", sz�lalt meg, "vicces, hogy az emberek mindig f�lnek, mikor
r�lad besz�lnek, pedig te annyira kedves vagy. Sz�vesen j�tszan�k veled.
Senki sem akar velem j�tszani."

...�s a hal�l le�lt j�tszani a kisle�nnyal - mint amikor k�t gyermek
egym�ssal j�tszik - a temet�ben a s�rok k�z�tt...

"�p�ts�nk Eget �s F�ldet", mondta a kisle�ny, "rem�lhet�leg �rtesz
hozz�. Csin�ljuk az Eget vil�gos kavicsokb�l, a F�ldet meg s�t�tekb�l. Te
csak keress szorgalmasan kavicsokat."

A Hal�l keresg�lte a kis k�veket �s nagyon igyekezett, hogy a kisle�ny
megel�ged�s�re tegyen.

"M�r el�g k�v�nk van", sz�lt a kisle�ny, "�gy l�tom, nagyon sz�pen tudsz
j�tszani. Akarod az eget �p�teni, �n meg a F�ldet, vagy ford�tsuk meg?
Nekem mindegy. Azt v�laszthatod, aminek jobban �r�lsz. Megengedem."

"Nagyon k�sz�n�m neked", mondta a Hal�l, "de tudod, �n nem vagyok m�r
gyerek �s nem igaz�n �rtek ehhez �gy, ahogyan k�ne. Te m�g gyerek vagy;
�p�tsd fel Egedet �s F�ldedet magad. De mindkett�n�l seg�tek neked."

"Kedves t�led", v�laszolta a kisle�ny, �s �p�teni kezdte az Eget, meg a
F�ldet a sz�nes kavicsokb�l. A hal�l n�zte, hogy dolgozik �s seg�tett neki.

"Most figyelj", sz�lt a kisle�ny, "itt az �g �s ebben lakik a J�isten,
ez meg a F�ld, ahol �n lakom. M�rmost neked is kell egy lak�s. De h�t �n
nem is tudom, hogy te hol laksz?"

"�n �g �s F�ld k�z�tt lakom", mondta a Hal�l, "mert hisz� az emberek
lelk�t kell a F�ldr�l az �gbe vezetnem."

"T�nyleg", b�lintott r� a kisle�ny, "akkor vil�gos �s s�t�t k�vekb�l
csin�lunk neked lak�st. Sz�p lak�s lesz, majd megl�tod."

A Hal�l �rvendezett, �s n�zte, am�g a kisle�ny a lak�s�t �p�tette.

"Figyelj csak", sz�lt a kisle�ny, "�pp most mondtad, hogy az emberek
lelk�t vezeted a F�ldr�l a Mennybe. Mes�lj err�l nekem egy kicsit - hogyan
csin�lod �s egy�ltal�n, mi�rt kell meghalnunk? Nem futhatunk �t egyszer�en
a Mennyorsz�gba?"

Alighogy a kisle�ny ezt a k�rd�st feltette, megsz�lalt az esti harangsz�.

"Hallod a harangokat?" k�rdezte a Hal�l, "tudod, az emberek lelk�vel �gy
van ez valahogy, mint a harangokkal. Minden ember lelke egy harang, �s
hallod �ket sz�lni - ha igaz�n odafigyelsz - szomor�s�gukban �s
vid�ms�gukban. N�melyik�kn�l ez a hang m�r csak eg�sz halk, s ez nagyon
rossz. Ha �n egy embert megl�togatok, akkor annak a lelk�ben est�re
harangoznak - �n azt�n felakasztom a harangot az �gben �s ott sz�l
tov�bb."

"�s mind �ssze-vissza zeng-bong?" k�rdezte a kisle�ny, "az biztos nem
valami sz�p, hiszen mindegyiknek m�s a hangz�sa. Gondolom, nem lehet
kellemes a J�istennek �lland�an hallgatni."

"H�t, ez igaz", ismerte el a Hal�l, "de tudod, a harangok addig j�rnak
vissza a F�ldre, �s annyiszor lesznek �jra�ntve, m�g valamennyi megtal�lja
a saj�t, igazi hangz�s�t �s �sszess�g�kben is harmoniz�lnak. De m�g ez be
nem k�vetkezik, nekem k�s�rnem kell az emberek lelk�t a F�ld �s �g
k�z�tt."

"Nagyon sajn�llak", mondta a kisle�ny "nagyon f�raszt� munka lehet. De
figyelj; majd csak jobb lesz �s akkor m�r nem is lesz dolgod, �s akkor majd
�jra olyan sz�pen fogunk j�tszani egym�ssal, mint most."

A Hal�l b�lintott �s szemei a messze-messze t�volba r�v�ltek.

"Elk�sz�lt a lak�sod", mondta a kisle�ny, "csinos lett, ugye?"

"Nagyon csinos", mondta a Hal�l, "k�sz�n�m neked. De k�s�re j�r �s haza
kell menned. J� volt veled j�tszani." Ezzel a Hal�l kezet ny�jtott a
kisle�nynak.

"H�t akkor j� est�t", b�cs�zott a kisle�ny, �s pukedlizett, "nem akarsz
egyszer megl�togatni? Olyan sokat vagyok egyed�l."

"De igen", v�laszolt a Hal�l, "hamarosan megl�togatlak, mert annyira
egyed�l vagy."

Nemsok�ra a kisle�ny nagyon beteg lett �s mindenki biztos volt benne, hogy
meg fog halni. Az emberek szomor�ak voltak, mert mindig szomor�nak tudt�k,
ha valaki meghal, k�l�n�sen, ha ez a valaki egy gyerek, aki el�tt m�g ott
�ll az eg�sz �let... szokt�k mondani. De h�t ez egy k�l�n�s gyerek volt,
akit a nagyok nem �rtettek �s akivel a kicsik sem szerettek j�tszani. V�g�l
jobb is volt �gy.

Amikor megsz�lalt az esti harangsz�, a Hal�l bel�pett a kisle�ny szob�j�ba.

"Kedves t�led, hogy elj�tt�l megl�togatni", mondta a kisle�ny.

"Est�re harangoznak", sz�lt a Hal�l �s le�lt az �gy sz�l�re.

"�, igen", eml�kezett a kisle�ny, "err�l mes�lt�l nekem olyan sz�pen,
mikor egy�tt Eget, meg F�ldet �p�tett�nk. Akkor biztos az�rt j�tt�l, hogy
elvidd lelkem harangj�t. Rem�lem, sz�pen sz�l majd, �s a J�isten nem
m�rgel�dik."

"A Mennyben nagyon v�gynak m�r egy tiszta harangra", v�laszolta a Hal�l,
"ez�rt k�rtek meg, hogy j�jjek el hozz�d."

"Sz�val, akkor meg kell halnom?" k�rdezte a kisle�ny.

"Nem kell ezt �gy nevezned", mondta erre a Hal�l, "n�zd csak, eg�szen
egyszer� a dolog; az ajt�dban �ll k�t angyal �s �k felvezetnek az �gbe, a
J�istenhez."

"�n nem l�tom az angyalokat", mondta a kisle�ny.

"Majd a karjaimba veszlek, �s akkor egyb�l megl�tod �ket".

�s akkor a Hal�l a karjaiba vette a kisle�nyt, aki - amint a Hal�l karj�ban
volt - azonnal megl�tta a k�t f�nyess�ges, feh�r ruh�s, ragyog� sz�rny�
angyalt, �s azok a sz�rnyak felvezett�k az �gbe, a J�istenhez. A kisle�ny
haranglelke megsz�lalt �s r�gen nem hallottak m�r a Mennyben ennyire tiszta
esti harangsz�t.