|
Negyedik rész - London, The Admiral’s Arms
London, The Admiral’s Arms
Beléptek az ajtón. A bár olyan volt, mint egy nívó gothtanya, és kivételesen nem üvöltött a zene, nem volt egy szál vendég sem. Lestat leült a pult elé, és megkopogtatta azt. Egy lány hangja hallatszott a söntés melletti ajtó mögül.
Amy kilépett pulthoz, és meglátta két mesterét. Átölelte őket.
A lány egyedül élt. Nem volt szüksége társra. Tiszta feketében volt, ki volt festve, és egy hatalmas köpeny holt hátán, de így sem tudta eltakarni hatalmas szárnyait.
- Hogy vagytok? Vagy negyven éve nem láttalak benneteket! Mi szél hozott?
Lestat válaszolt.
- Háború van, Amy.
- Azt tudom… A hígvérűek, és a Mayfairek. Egyszer egy csomó söpredék volt bent, és bejött öt- hat boszorkány, és nagy vérfürdőt csaptak. Amúgy ez az egész csata látszik itt is. Mit gondolsz, miért üres a csehó? Már a halandó sem tágít a vackáról, ha kedves az élete.
- Nem is csodálkozom, hogy ide is eljutott a háború. Itt van a legnagyobb vámpírfészek.
- De ez is csak pár hónapja látszik, mióta az Admiral’s Arms- ot kinyitottam. Csak úgy hemzsegnek itt a dögök.
- Amy… Te egy erős vámpír vagy… Segítenél nekünk?
- Naná! Azt hiszed, hogy kihagynám? Itt a fegyverem is!
Azzal a pult alól kivett egy számszeríjat, és nyilakat csomagolt el. Az íjat feltette a pultra. Lestat nézegetni kezdte.
- Mennyiért szerezted?
- Ajándékba kaptam. Valami David Talbottól, vagy kitől. Azt mondta, hogy védjem meg magam, mert ha meghalnék, kár lenne értem. Amúgy a tag a Talamascának a vezetője…
- Tudom… Én tettem vámpírrá…
- Ja! Bocsi… Én meg itt magyarázom, hogy ki az.
- Mennünk kell…
- Hova?
- A Mayfair házba… Ott várnak rád a többiek. David, Emily…
- Emily is ott van? Akkor már csak érdemes lenne oda kiszagolni… Na szedjük össze magunkat, messze van a sivatag.
Azzal el is indultak.
Mojave sivatag, Mayfair ház.
Amy, Jessie és Lily boldogan beszélgettek. Maharet, és Mona ismertette a támadási, illetve védekezési stratégiát. Lestat fegyvereket hozott, és Marius tanította a többieket nyíllal célozni. Három óra múlt el izgalomban, és komoly készülődésben, mikor az ajtón három vámpír lépett be. Mael, egy szikár termetű öreg vámpír, Armand, aki fiatal volt, vörös hajú, és barna szemű. Végül Pandora, akinek hosszú fekete haja össze volt fonva, és ruhájából ítélve Rómából származott. Megismerték egymást. Lilynek nagyon tetszet Pandora fiatalos lelkesedése. A vámpír elmesélte neki Marius, és kettejük történetét. Lily sajnálta, hogy nem lehettek együtt. De Pandora azóta Armanddal van együtt, békében. Egyszer csak egy varjú repült rá Lily vállára, és fészkelődni kezdett. Lily egy kis papírt oldott le a madár lábáról, mire az tovaszállt. Lily elolvasta a levelet, összegyűrte, és haragjában lángra lobbantotta.
- Mindenki figyeljen ide! Most kezdődik az, amire eddig készültünk. Mindenki harcoljon legjobb tudása szerint! A síkságon lesz az összecsapás!
Mindenki összeszedelődzködött, és elindultak.
A harc szinte lehetetlen volt. Ötszáz ellenség várta őket teljes fegyverben. Többen viszont nem tudtak repülni, Mahareték pedig tudtak, és ez nagy súly volt a mérlegen. Maharet, Marius és Lestat a kardforgatásban mutattak tehetséget. Jessie, Mona és Lily átkokat, rontásokat zúdítottak rájuk. Mekare, Amy és Emily íjjal harcoltak. Mael, Pandora és Khayman pedig a harcművészetekben voltak páratlanok. Így öt óra alatt kettőszázat irtottak ki. A többi háromszáz volt az erősebbik fele, és Lily csapatának fogytán volt ereje. Lily már a királynőt fedezte, és egy nősténnyel harcolt, amikor az mellkason szúrta. Lily látta az arcát támadójának. Az nem volt vámpír, hanem csak egy boszorkány volt. Lily elkiáltotta magát!
Azzal ájultan hanyatlott a földre. Amy észrevette.
- Jézusom!… Lestat! Lily megsérült, vidd vissza!
Lestat megkereste szerelmét, és visszavitte a Mayfair házba.
Lefektette a lányt az ágyra, és leült mellé. Lily még gyengeségében is égett a dühtől.
- Az a szemét, mocskos állat… Mit… Mit képzel ez magáról? Elárulta a családot… Minket!… Meg fokok halni…
- Dehogy fogsz!…
Lestat kicsit magát is bíztatta ezzel a mondatával, és rátette kezét a sebre. A vérzés nehezen csillapult. Mikor aztán végleg abbahagyta, Lestat elbúcsúzott Lilytől, és visszament harcolni.
Amikor odaért, még mindig nagyon sokan voltak. Maharet odament Lestathoz, és kérte, hogy fedezze. Aztán egy átkot kezdett el mormolni, valami furcsa, kitalált nyelven. Aztán egy hatalmas robbanás rázta meg a földet, és valami láthatatlan erő végigsöpört rajta, s megölte az összes hígvérűt. De ezt Maharet már nem láthatta. Egy mérgezett nyíl eltalálta, és holtan esett össze. Mindenki odarohant hozzá. Mekare lerogyott nővére holttestéhez, és hangosan zokogott… Lestat felkarolta onnan a királynőt, és vigasztalni próbálta. Majd intett Mariusnak, hogy vigye haza Maharetet. A többiek is elindultak vele, utoljára Lestat ment az összetört királynővel.
Otthon Lily már látta őket, és ahogy meglátta Maharetet, rögtön rohant kifelé, vért sírva. Megkérte Mariust, hogy vigye be a trónterembe a nénikéjét. Mindenki odament, és Lily nehezen bár, de megidézte Akasha szellemét.
- Támaszd fel, királynőm, kérlek, támaszd fel Maharetet.
- A halál az élet része… Még nekünk vámpíroknak is…
- Amikor ember voltál, ezt nem tudtad elfogadni… Ezért kínoztad meg mindkettőt!
- Elég legyen! Ne haragíts magadra! Nem teszem meg!
- Lilith megtenné!
- Gabrielle lánya akkor se tenné meg, ha fejre állnál!
- Akasha! Könyörgöm! Maharet szinte… Az édesanyám!
- Én neveltelek!
- Akkor vedd úgy, hogy a lányod kéri!
- Először, és utoljára, Lilyan!
- Hálás köszönet!
A semmiből ár vércsepp hullt Maharet szájára, amitől azonnal felébredt. Akasha megszólalt.
- Mostmár száz évig ne szóljatok hozzám.
Maharet megszólalt.
Lily könnyes szemmel átölelte nénjét, és halkan mondta.
- Igen.
- Jó… Mert én csak arra emlékszem, hogy végigsöpörtem erőmmel a földön… Többre nem… Megöltek… Csak tudnám ki volt az…
- Egy áruló, Maharet… Engem is ő ölt meg majdnem. Téged azért sikerült, mert sok erőt veszítettél azzal az átokkal, mellyel mindenkit megöltél… De énnekem még volt erőm, ezért élek.
- Áruló… Ki lehetett az az áruló?
Valaki berontott az ajtón.
- Én voltam az az áruló, Maharet.
- Rowan Mayfair… Mostmár ezek szerint tudsz mindent rólunk…
- Igen… És bosszút állok, amiért minden el lett hallgatva előlem, a családomról.
Lily közbeszólt.
- Rowan… Ezzel nem oldasz meg semmit!
- Téged öllek meg elsőként!
Rowan Lilynek ugrott, és karddal leszúrta volna, de Lily túl gyors volt, ezért a lány a tükörbe vágta a kardját, és a tükör hatalmas szilánkokra tört. Lily szólt a többieknek, hogy menjenek onnan, de azok meg sem mozdultak. Lilynek még kétszer ment neki a nőstény, de a lány felvette egy nagy üvegszilánkot, és teljes erejéből nekivágta Rowannak. Igazán nem is célzott, mégis eltalálta az áruló nyakát, és a szilánk lehasította a fejét. Aztán lángra lobbant Rowan holtteste, és eltűnt.
Maharet szorosan átölelte Lilyt.
- Annyira féltem, hogy valami bajod esik!
- De itt vagyok! Biztonságban vagyunk, győztünk, és megöltem a család árulóját. Vigyázni kell egymásra, és szeretni kell egymást, mert a szeretet erősebb a halálnál.
Most viszont egy hangos, hosszú farkasvonítás hangzott, igen közelről. Lily észrevette az állatot, és eszébe jutott egy szomorú nap. Könnyes szemmel odament a farkashoz, ami nem bántotta, hanem odasimult hozzá. Gyönyörű, hófehér bundája csillogott a holdfényben. Lily bevezette a házba, adott neki enni. A farkast Jakabnak nevezte el
Vége
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
