Aki a belső értékeket kereste, avagy egy képzeletbeli riport Hasfelmetsző Jackkel

"Ezt a fél vesét egy nőből szedtem ki. A másik felét megsütöttem és megettem."

Ezek a szavak jártak a fejemben, amikor sietős léptekkel átvágtam a whitechapel-i nyomornegyeden. Ahogy tekintetem elidőzött az egyik mocskos ópiumbarlang bejáratánál, a felső tízezer szalonjaira gondoltam. Tehát ez a nagy Brit Birodalom. A mi dicső monarchiánk!
1888-at írtak és az utóbbi tíz év legzordabb őszét élték át a londoniak. Éppen egy keskeny sikátor útvesztőjéből próbáltam kijutni, amikor eleredt az eső. Azt hiszem, hogy London e részén sosem süt a nap. Megszaporáztam a lépteimet. A kabátom zsebében ott lapult egy pisztoly.
Végülis nem egy ötórai teára voltam hivatalos. Felnéztem, a komor, szürke felhőkre és újúlt erővelrohantak meg az emlékképek. Ott voltam a rendőrségen, mikor megkapták a levelet az emberi vesedarabbal...
Megráztam a fejem- mintha ettől kirepülnének a gondolatok- és beléptem a "Tíz Harang" nevezetű kocsmába. Léteznek bizalomgerjesztő helyek, de ez nem volt az. Az asztalok körül a legkülönbözőbb emberek zsúfolódtak össze. Kerestem egy szabad -viszonylag elrejtett- zugot és vártam. Elnéztem az arcokat. Vajon ki lesz a követező áldozat?
-Jó estét kívánok, kisasszony! - egy férfi ült le velem szemben. Fekete bársonyból készült álarc takarta az arcát. Az öltözéke elegáns, jómódú urat sejtetett.
-A gyilkos mindig visszatér a tett helyszínére... - gúnyosan végighordozta tekintetét a helyiségen.
A hangjától kirázott a hideg.
-Nem fél, hogy elkapják?
-Ez már az interjú része?
Bólintottam. Hatalmas erőfeszítésembe került, hogy összeszedjem a gondolataimat.
- ... Igen...
Érdeklődve figyelte, ahogy papírt és tollat vettem elő.
-Nem fognak el soha. S nem fogják megérteni dicső tetteimet sem.
"Ez a szörnyeteg a kegyetlen gyilkolás bűvöletében él." - gondoltam és tekintetem elidőzött fehér kesztyűbe bújtatott kezein. Egy sötét sikátor rémlett fel lelki szemeim előtt és egy huszonöt centiméter hosszú kés villanása.
-Kissé feltűnő ebben az előkelő öltözékben...
-Kérdéseket tegyen fel és én válaszolok... Megígérem... - mondta nyugodtan.
Mosolya fenyegető volt és hamis, mint egy kígyóé.
-Személyéről többfélel találgatás született... Esetleg szólíthatom Albertnek?
-(nevet) Ha Clarence hercegére  gondol, akkor rossz úton jár. Viktória királynő unokája szifiliszes.
-Ez megmagyarázná, hogy miért gyűlöli a nőket...
-Ön szerint remeg a kezem?... Úgy veszem észre, hogy ön nem ismeri a tüneteket (nevet)...
-Pontosan, nagy szakértelemmel távolította el az emberi testrészeket. Egyes vélemények szerint ön sebész. Igaz ez?
-Igen. A tudásom mindig a Birodalom érdekeit szolgálta. A Nagy Építész vezette a kezem, és a bosszúm beteljesült. Én szültem a XX. századot.
-Úgy érti, hogy Mary Ann Nichols, Elisabeth Stride, Catherine Eddowes és Jane "Mary"  Kelly brutális meggyilkolása egy szabadkőműves szertartás része volt?
-Erre miből következtetett? - lelkesen csillogott a szeme.
Úgy viselkedett, mint egy tanár, aki kíváncsi, hogy a diák megtanulta-e a leckét.
-A szabadkőművesek titkos társasága a Nagy Építészt helyezi mindenek fölé. A holttestek helye a térképen egy ötágú csillagot alkot. A balról jobbra elvágott nyak, a belső szervek eltávolítása... Mind egy rituálé része. Vagy tévedek?
-Meglepetést okozott a kirsasszony. Teljesen elbűvölt a tudásával...
Észrevétlenül a zsebembe csúsztattam a kezem. Erősen megmarkoltam a pisztolyt. Megtehettem volna.
Egy pillanat lett volna az egész. Hatalmamban állt véget vetni a három hónapja tartó rémuralomnak.
Hirtelen észbekaptam: az utolsó bizonyítékot pusztítanám el. Magát a gyilkost. Véglegesen az ügy részévé váltam és kíváncsi voltam a részletekre.
-Tehát... A szabadkőműves páholy bízta meg vagy Őfelsége?
-Ne akarja tudni. Ha elmondanám, akkor ön többé nem lenne biztonságban.
-Miért? Most talán nem fenyeget semmi veszély?
Nem felelt. Súlyos csend telepedett közénk. Alig hallottam a kocsma általános zsivalyát. A szomszédos utcalányokra néztem. Ők ne tudták, hogy ki ül a közvetlen közelükben.
-Mary Kelly volt az utolsó áldozat?
-Igen... A legtökéletesebb alkotás... Tudta, hogy a szív nagyon nehezen ég el?
A kezemből kiesett a toll. Émelyegtem. Mary Kelly fiatal lány volt. Szerencsétlenségében lett prostituált, hogy megmeneküljön az éhhaláltól.
-Ideges?
A szemébe néztem és feltettem a következő kérdést.
-Miért pont szőlőt adott az áldozatainak?
-Azzal könnyel el lehet kábítani őket... (nevet) ... Apropó, honnan tud róla?
-Van egy ismerősöm a whitechapeli rendőrségen...
-Ismerős vagy esetleg annál tö...?
Félbeszakítottam. Nem akartam, hogy a gondolataimba lásson.
-Egy valamit nem értek... Miért most mondta el? Miért pont itt? Miért pont nekem?
-...Szereti a szőlőt?...


Csányi Judit