A mai nap meglehetősen borús volt. Nagyanyám gyakorlatilag az egész napot végigaludta. Kicsit furcsálltam, de mikor az asztalkáján láttam az üres altatós-dobozt, rá kellett jönnöm, hogy nincs ebben semmi furcsa. Biztos beájult az ágyba, és még mindig húzza. És csak esett, esett. Bekapcsoltam a TV-t, hátha a tegnapival ellentétben most van valami érdekes. Hát csalódnom kellett. Mint úgy általában. Végül is gondoltam, felveszem a bőrkabátomat, és elmegyek megkeresni Lillát. A hirtelen elhatározás hévvel fűtött fel. Nem tudom miért vágytam Lilla társaságára, de nem is akartam megakadályozni lépteimet. Fogadalmat tettem, miszerint a nyáron csak azt teszem amit igazán akarok. És ezt valahogy igazán akartam. A zuhogó esőben fene tudja merre indultam el, és kerestem, kerestem. Néztem a mezőn, hátha megint ott ugrál, de a hullámzó, megtépázott fűben egy fia lélek nem volt. Ázottan léptem be a boltba, majd megkérdeztem pár nénikét, hátha tudják, hol lakik. Azt mondták, van az özvegy Sántainé mellett egy nagy sárga ház. Az a faluháza, és attól három házzal van a Lilla. Kerestem a sárga faluházát. Fél órán keresztül meneteltem, és Lilla komoly arca derengett fel előttem.  Egy pillanatra azt hittem, itt van előttem. Mára másodjára csalódtam. De nem tört le, sőt. Egyre gyorsabban szedtem a bakancsos lábaimat, és azon kaptam magam, hogy futok az esőben. Nem szoktam megijedni, de valahogy kizökkentett a láz szerű kutatásból a felettem cikázó villám zaja. Fölnéztem az égre, és magamban szitkozódtam. Már nem fordulhattam vissza. Vagy inkább nem akartam visszafordulni. Futottam, ahogy bírtam, nem tartottak vissza a lándzsa szerű, erős, nagy esőcseppek, amik szakadatlanul püfölték a vállamat.
És ekkor, mint valami megváltás, megláttam a sárga házat, melyen nagy felirattal díszelgett: „FALUHÁZA” Megnyugodva lassítottam, de mikor a három ház után megláttam egy újabb feliratot, majd kiugrott a szívem a helyéről. Egyet mentem előre, hátha az az. Egyet hátra. Valahogy egyik sem illett bele a leírásba. Végigszámoltam a házakat, hátha csak tévedtem. Nem. Az „ ÁRVAHÁZ” feliratú Lilla otthona. Egyik meghökkenésből a másikba estem, valahogy nem illett össze a kép. Olyan vidámnak, gondtalannak tűnik. Tán ezért hord feketét? Talán ez bujkált végig a komoly arca mögött? Nem illik a fiúknak sírni, de hirtelen könny szökött a szemembe. Túl kemény voltam hozzá. Elutasító. A szánalom nem akart felszáradni bennem. Csak szivárgott egyre beljebb. Mire felocsúdtam, az egész kabátom csöpögött a víztől, a hajamból kicsúszott a hajgumi, és a tincsek csapzottan lógtak a szemembe. Úgy döntöttem belépek a házba. Nem akartam még jobban elázni. Gondolom így is elég siralmas látványt nyújtottam. A portás nagyot nézett, majd megkérdezte kit keresek. Csak annyit bírtam kinyögni, hogy Lillát. Végigmentünk egy folyosón, majd a négyes számú szobába nyitott. Emeletesek ágyak voltak egymás mellett. A portás egyedül hagyott, és halkan becsukta maga után az ajtót. Sok kicsi, de velem akár egykorú lány foglalatoskodott ezzel-azzal. Szememmel Lillát kerestem. Egy kisebb zugban találtam, fülében fülhallgatóval, mozdulatlanul feküdt. Úgy tűnik zenére aludt. Nem akartam felébreszteni. Nem érdekelt, hogy tiszta víz vagyok, leültem az ágya szélére. Minden csaj rám meredt, de én egy gonosz pillantással, ami talán csak egy idétlen fintorrá lett elűztem a tekinteteket. Elkezdtem Lilla hajával játszani. A zene olyan hangos volt, hogy én is tisztán hallottam. Kellemes volt így ülni. Most úgy éreztem Lilla a legjobb barátom. Ilyen még nem volt. Sosem voltak őszinte barátaim. Csak haverjaim. Akikkel bulizni jártam. Ekkor Lilla felnézett rám. Nagy bús szemeivel rám meredt, majd halkan annyit mondott, hogy „ Te?” és feje ráhanyatlott a térdemre. Mosolyognom kellett. Annyira gyermekien bájosan aludt, akár kómában lett volna. Az álom mosolyt csalt arcára. Még sosem figyeltem meg ennyire lányt. Ezelőtt ez nem számított. Most újra felébredt, és megkérdezte mit keresek itt. Csak annyit tudtam mondani, hogy „ Téged.”. Újra elmosolyodott: „ Hát most már tudod.” Egy ideig értetlenül néztem rá, de aztán rájöttem, hogy titkolni akarta előlem. És ekkor elkezdtem neki mesélni neki. Magamról. A családomról, és hogy miért vagyok itt. Észre sem vettem, hogy újra térdemre hajtotta a fejét, szorosan fogta a kezem, és mély álomba merült.