Boszorkányhit Európában

A gonosz, ártó lényekben való hit egyidős az emberiséggel. Ennek a hitvilágnak az egyik szereplője a romlott, borzasztó, vasorrú, ártó hatalmú boszorkány. Ahogy a kereszténység elterjedt, a boszorkányt az általában vett Gonosz szolgálója helyett a Sátán szolgálójának tartották, akivel fertelmes paktumot kötött az emberiség megrontására. Az Európában lassanként elterjedő babona a 15. századra tömeges boszorkányüldözéssé fajult és a máglyákon ezrével égtek el a "Sátán szeretői".

A boszorkányoknak a középkorban általában két fajtáját különböztették meg, amelyeket a latin nyelv két eltérő szavával jelöltek:

• a striga „seprűs boszorkány” – ő a kereszténység felvétele előtti idők bűbájosa, varázslónője, aki a hiedelem szerint különböző állatok alakját tudta felvenni
• a malefica (nőnem), ritkábban maleficus (hímnem) – jelentése „rontó”, „ártó”, ez a tulajdonképpeni női boszorkány, illetve férfi boszorkánymester, vagyis a "succubus" és az "incubus".

A magyar boszorkány

Magyarországon a boszorkány a népmesék rosszindulatú, emberfeletti hatalmú, idős asszonyalakjainak gyűjtőneve, aminek alakja gyakran összefonódik a vasorrú bábáéval.

Elnevezései és etimológiájuk

A magyar nyelv boszorkányokkal kapcsolatos kifejezései igen gazdagok és változatosak. Írott forrásaink többek között a Magyarországon tartott boszorkányperek iratai és dokumentációi.

Boszorkány

A török nyelvek azonos jelentésű baszargan, baszirgan szavából származik, amely az ótörök basz- („nyomni”) igető származéka (ez az eredete a magyar „baszni” szónak is). A boszorkány tehát eredetileg olyan lény volt, aki a babonás hit szerint rátelepszik az alvó ember mellére, megnyomja, és ezzel kínzó álmokat idéz elő. Ez a jelentés megmaradt a lidérc fogalmában (lidércnyomás). A boszorkány szó játékos, becéző formája a boszorka.

A bűbájos és az igéző

A boszorkányok egyik elnevezése a magyar nyelvi tájakon a bűvös-bájos, bű-bájos volt, tevékenykedése pedig a bűvölés-bájolás. Értelemszerűen e szavak jelentése a gonosszal, a romlottal kapcsolódott össze. Az érdekesség ebben az esetben a bű és a báj gyökérszavak jelentése, eredete és kapcsolata a boszorkánnyal. Ezek ugyanis az ótörök báj szóból erednek, ami nem mást jelent, mint „köteléket”, „szalagot”, „bilincset”. A magyar „báj”, „bájos” szavak jelentéséből azután az idők folyamán kikopott a pejoratív jelentés és csupán a „lebilincselő”, „mozdulatlanná tevő” átvitt értelmük maradt meg, a jelentésben mélyen elbújva. A szó eredeti jelentését legjobban a boszorkány jelentésű bűbájos (vagyis „igéző”, „rabul ejtő” személy) őrizte meg. A kötés-oldás rítusa kapcsán erre még visszatérünk.

Bű szerzet

A bű szóval székely mondásokban találkozhatunk miszerint a "Bűnél is bűvebb" vagy "bű szerzet". Ezek rondaságot kifejező mondások, ebből tudhatjuk, hogy a bű szó jelentése fertelmes, borzalmas.

Varázsló

A boszorkányokat nevezték még varázslónak, embervesztőnek és ördöngösnek. A varázs szó viszont a szláv vražtli-ból ered amihez az árt, megigéz, jósol jelentések kapcsolódnak. Értelemszerű, hogy az átvett jövevényszavak valamit megőriztek eredeti jelentéseikből, hiszen a magyar varázsló tevékenységéhez ezek a fogalmak kapcsolódnak.

Lidérc

Mivel a boszorkányok egyértelműen hitetlenek, illetve lepaktáltak a gonosszal használták rájuk a hamis hitű, kanca hitű, illetve lüdérces kifejezést is. A lüdérc, lúdvérc vagy ismertebb nevén a lidérc a magyar népi hiedelemvilág egyik igen érdekes tagja, egyfajta "nyomó" démon. Innen ered a lidércnyomás kifejezésünk is. A népi babona egy másfajta nyomó démont is ismert, ez volt a mora/nora démon (lásd még: vámpír).

Tudákos

Hívták a boszorkányokat tudálékosnak, tudományosnak is. Nyilván ördögtől kapott gonosz tudásukra utalva ezzel.