California, kutatóállomás.

Lestat lelkesen nézett körbe. Ritkán jött el ide, és akkor nagyon boldog volt. Most viszont, hogy abban a tudatban volt, hogy itt egy fontos kísérletet kell tönkretenni, ezzel a lelkesedéssel feljebbhagyott. Lily bejelentkezett Tomnál, és felment McGann irodájába.
A férfi egy furcsa lánnyal beszélgetett.
Nagy denevérszárnyai voltak.
Még magasabb volt, mint Sylvia, természetellenesen magas.
Hosszú, ezüstszürke haja volt, és aranysárga szemei. Lily nem mert sokáig szemébe nézni.
Eleve a sárga szín, de fekete pupillája éles kontrasztban állt ezzel. Hosszú, de ritkásabb szürke szempilláin harmatcseppek ültek.
Karján sok furcsa tetoválás, és ékszerek voltak. A gyűrűk alól ki sem látszottak hosszú ujjai. Nagy körmei vérpirosra voltak festve. Ránézett Lilyre, és mély hangján megszólította.
- Hmm. Ha jól emlékszem, te lovagoltál meg. Bocs, hogy ledobtalak.
Majd szeme Armandra szegeződött.
- Te pedig nagyon erős voltál. Ebben az intézményben senkinek sem sikerült irányíthatóvá változtatnia…
Armand nagyot nézett.
- Amelia?
- Pontosan. De a valódi nevem Samantha. Meglehet, hogy meghökkent ez a látvány, de én elméletileg vérfarkas vagyok. Akkor változom át, ha telihold van, vagy amikor akarok, vagy ha egy különleges anyaggal késztetnek rá. Mr. McGann el akart végezni rajtam egy kísérletet, és ehhez át kellett változnom. Beadta a szert, valami félresikerült, megvadultam a többi, arcomra teremtett állattal együtt. Talán a zaj, vagy valami. Hangos zene szólt valahonnan lentről.
McGann felkiáltott.
- Biztosan Mr. Robinson volt az. Ezt nem ússza meg szárazon.
Lily rápirított főnökére.
- És azt mégis honnan a fenéből tudta volna, hogy te vérfarkasokkal játszol? Vigyázz, mert az életeddel is játszani fogsz, meg a türelmemmel!
- Ez csak az én dolgom! Te csak egy alkalmazott vagy!
- Hát akkor ezentúl nem az leszek! Vagy átadod a főnöki széket, vagy pedig…
Lily hüvelykujját végighúzta a nyaka előtt.
- Micsoda? Inkább meghalok, minthogy elveszítsem a főnöki állásomat!
- Ha már a becsületedet elvesztetted előttem… Azonnal add át a helyed!
Samantha hirtelen felkapta fejét, és lezavart egy nyaklevest McGannak.
- Lilynek igaza van! Add át helyed, vagy én végzek veled!
- De Samantha!
- Ne akard, hogy Lily megkérje Mr. Robinsont, hogy hangosítsa fel a zenét! Még egyszer nem mondom!
Samantha sárga szemei fenyegetően villogtak.
- Most hazamegyek. Mire visszajövök, addigra Lily legyen az igazgató, különben nagyon megbánod!
Azzal a lány ráállt az ablakpárkányra, és azt mondta:
- Lily. A többieket meg kell ölnötök. Vigyázzatok magatokra.
Azzal intett egyet, kitárta nagy szárnyait, és tovatűnt az éjben. McGann hangosan gondolkodni kezdett.
- Hm… Vajon mikor jön vissza? Mert addig talán meg tudjuk…
Lily zöld szemében harag gyúlt.
- Legalább az jusson az eszedbe, hogy csak neked van céges luxusautód, a legjobb telefonod, meg minden! Az állomás pénzét költöd, s csodálkozol, hogy adóságokba esünk. Elég volt a hülyeségeidből!
Azzal leszaladt a tizenhármas laborba, s kísérleti tárolóba. Amikor kinyitotta az ajtót, az állatok kezdtek felébredni. Paul időközben leért, és rémülten kiáltozott.
- Lily, kérlek, ne tedd! Ez az évszázad felfedezése! Nem bánthatod őket!
A férfi elkeseredetten belekapaszkodott Lily karjába.
- Eressz, ha mondom! Nincs jogod ilyen veszélyes állatokkal kísérletezni. Ráadásul vérfarkas és vámpír… Megáll az a maradék eszem!
Lily elrántotta kezét, és ujjait rászegezte az állatokra. Egy hosszú átkot mormolt, majd intett két kezével, és a lények hatalmas lángok között kínok kínjával elpusztultak. McGann könnyes szemmel lehanyatlott a földre, és végig Lilyt szólongatta.
- Drága Lilyan! Kedves kis boszorkány! Hozd vissza őket! Kérlek, Istenre!
- Istenre, igaz? Hogy mered Isten nevét szádra venni, mikor ilyen démoni teremtményeket hozol létre? Elméletileg se a vámpírokról, se a vérfarkasokról nem szabadna tudni az embereknek. De tudják, hogy mi a helyzet, csak nem tudnak benne hinni! Még az a szerencsénk! Nem hozom őket vissza, ha kirúgsz, akkor sem!
- De Lily!
- Semmi de! Végük van, s amit most mondok, jól jegyezd meg! A vámpírok, a vérfarkasok mind, mind rejtve vannak az emberek faja elől, és úgy is maradnak!
Azzal a lány megfogta Lestat kezét, és kiviharzott a laborból. McGann felkullogott az irodájába, és sírva fakadt. Nagyon nagy sebet ejtett amúgy is érzékeny szívén ez a vereség, amit Lily miatt szenvedett el. Ráadásul élete is veszélyben volt Samantha miatt. A lány megígérte neki, hogy megöli, ha főnöki székét nem adja át Lilynek.
Mark lépett be a helyiségbe. Ledobta magát egy székre, és főnöke arcát kémlelte.
- Ugyan, Paul, még mindig azokat a koszos démonokat siratod? Ne emészd magad! Lily, Samantha, Sylvia egyedül többet ér azoknál az átkozott jószágoknál. Ők tiszta vámpírok, és…
- Kösz a vigaszt, Mr. Robinson! Lelépni!
- Ahogy akarja. De jegyezze meg, amit mondtam…
Azzal Mark egy gonosz vigyorral kiment az irodából. Majd pillanatokon belül Samantha lépett be, és odalépett Paulhoz.
- Lily immáron a kutatóállomás igazgatója… Jól mondom?
- Nem egészen, de rajta vagyok az ügyön… Tudod a média, a tájékoztató, a papírok…
- Olyan nincs, édes! Nem akarok véget vetni fiatal, harmincöt éves életednek véget vetni.
McGann felkelt helyéről, és felnézett Samanthára. A férfi 195 cent magas, és a humor netovábbja, hogy még két fejjel magasabb volt nála a lány. Paul odasétált az ablakhoz, és kinyitotta. Lenézett a hetvenöt emelet magaslatáról, és megborzongott. Ha leugrana… Úgyis sok öngyilkossági kísérletet tett már, de mindig sikerült visszahozni. Na innen nem hozná vissza maga Isten sem…
Paul leült a párkányra, és Samantha rögtön ott termett mellette. A férfi arcához hajolt, és váratlanul megcsókolta. Majd egyre lejjebb haladt, és átharapta áldozata nyakát. Nem ölte meg. Felkapta a férfit, és kiugrott vele az ablakon. Három órahossza után érkezett meg Londonba, Lily és Lestat lakásának ablakához. Bekopogott, és Lestat ablakot nyitott neki.
- Üdv! Samantha Wooder vagyok, vérfarkas. McGann haldoklik. Lilyan Reevest keresem. Idehívod?
Lestat megütközve nézett a nála sokkal magasabb nőre. Majd kizökkent pillanatnyi önkívületéből, s Lilyt hívta be. Samantha letette McGannt az ágyra, és helyet foglalt.
Lily megérkezett. Vendége felállt, és meghajolt előtte.
- Bocs, hogy ilyen későn rontok rátok, de McGann haldoklik. Én támadtam meg, de életbe hagytam. Lily mentsd meg, és ő átadja helyét.
- Nekem igazán… De ő a halhatatlansággal csak nyerne a dolgon. Neki veszítenie kell! Szenvednie a fajok megcsúfításáért, s a szabályok semmibe vevéséért.
- Ugyan, Lilyan! Ne légy botor! Kérlek!
- Hát nem bánom. De előtte meg kell valamit ígérnie.
Odaült az ájul főnöke mellé, s pofon csapta. McGann feleszmélt, és ijedten nézett Lilyre.
- Élek? De hát azt hittem, hogy az az átkozott farkas…
- Paul!
- Na szóval azt hittem, hogy Samantha megöl… Arra az egy dologra emlékszem, hogy megcsókolt, és semmi több…
- Megmentem a mocskos életedet, ha átadod helyed, nem kísérletezel olyan veszélyes fajokkal, mint az én, és Samantha faja.
- Megígérem… Csak add át erődet.
Lily felvágta csuklóját, és főnöke szájához tartotta. Paul mohón itta a lány vérét, míg nem bírta tovább, s holtan hanyatlott vissza az ágyra. Mikor visszatért az élők sorába, ránézett Samanthára.
- Mégis mi volt az a gesztus az ablakomban? Mert meglehetősen jól esett…
- Csak ne bízd el magad. Nem tudtam, hogy mi lesz a reakciód… Végülis… Hagytad magad…
- Hmm…
Lily mosolyogva nézett Samanthára.
- Tudod, jó, ha valaki vigyáz erre a holdkórosra…
- Köszi a bókot, Lilyan!
- Nincsmit, Paul… Szóval… Érted, Samy…
- Igen… Megteszek minden tőlem telhetőt.
Azzal egy hamiskás mosollyal eltűnt az éjben.
Nem történt három napig semmi, érdekes módin minden ment a megszokott kerékvágásban. Mr. McGannal sok baj volt. Lily gondolta, már rögtön a teremtésénél, hogy nem lesz belőle jó vámpír.
A férfi magának való halandó volt, a halálra született, nem pedig az örök életre. Gorombáskodott, s úgy gondolta, hogy vámpírságával egy sokkal magasabb dimenzióba lépett. Samantha megrótta a férfit.
- Már megbocsáss Paul, hogy ezt mondom, de nem kellett volna vámpírrá tenni. Túlságosan megnőtt az egód. Légy tekintettel az emberekre, mert te is az voltál. Még meghalhatsz.
- Samy, az égre! Ne mondj ilyeneket nekem! Én jó vámpír vagyok.
Paul lement a tizenhetes laborba, Samy utána eredt.
Egy gázégőben békésen pislákolt a pici, kék láng. McGann egy vörös színű anyaggal telt üveget tartott kezében, de a láng fölött elejtette. Az hatalmas lángra kapott, és a mellette lévő papírköteget is megkapta. Samantha sárga szemiben piros fény csillant, és kínok között átváltozott. Sylvia génjei miatt vadult meg a tűztől.
Karmos kezével megragadta McGann nyakát, és kilendítette az ablakon. Egy nagyon üvöltött, és elejtette a férfit. Ahogy Paul zuhant lefelé, Samy szárnyra kapott, s utána repült. A levegőbe elkapta, és észak felé repült vele. Néhány óra vándorlás után egy nagyon hideg helyre értek, egy szélvédettebb barlangba.
Samy letette a vámpírt a barlang bejáratához. Paul haldoklott. A vérfarkas leült mellé, és vonítani kezdett. Szempillantás a barlangból sok fajtársa jött ki, és a vámpírt szaglászni kezdték. Legutoljára jött ki a vezérük, egy hatalmas hím farkas, akinek világoszöld szemei voltak. A hím odalépett Samanthához, és mély, hörgő hangján megszólította.
- Nőstény, ki szólod az ember beszédét farkas létében is! Ki ez az ember?
- Ez nem ember, Anthony!
- Én sem szólítalak ember neveden.
- Rendben Desertus. Kiérdemelted ezt a nevet, te elhagyott vezér.
Samy odasimult Desertushoz.
- Cruoris Luna. Légy mellettem. Az öreg farkasnak társ kell. Aki pedig egy vámpírt ejt…
- Újszülött még. Három napos. Rossz vámpír.
Desertus intett a többieknek, hogy öljék meg a vámpírt. Samy közbelépett.
- Takarodjatok!
Azzal több fülest lezavart a társiak, akik engedelmeskedtek neki. Tisztelték őt, amiért ilyen állapotban is tud emberi nyelven beszélni. Az egyik nőstény viszont szembefordult vele. Samy oldalba rúgta az illetlen példányt, aki vonítva kotródott odébb.
Paul kezdett föleszmélni. Ahogy meglátta a vérfarkasokat, ijedten tápászkodott fel, és csak pislogott Samanthára. Az odament hozzá, felhúzta a földről, és odalökte Desertushoz.
A farkas elküldte a többieket, csak két nőstényt állított meg, akik engedelmesen helyet foglaltak vezérük és vezérnőjük mellett. Az egyiknek ugyanolyan világoszöld szeme volt, mint Desertusnak, a másiknak pedig olyan sárga, mint Samanthának. Desertus odalépett Paulhoz, és alaposan körbeszaglászta mindenfelől.
- Messziről érzik rajta a vámpír szaga. Veszélyes ennyi farkas között.
- Atyám, kérlek…
Ez a zöldszemű nőstény volt. A vezér zavartan nézett lányára, majd szórakozottabb hangon folytatta.
- Ő itt az egyik lányom, Victoria. A sárgaszemű nőstény a másik lányom, Olívia. Sosem szólítom emberi nevükön; a hordában csak Viridis és Aerus a nevük. Most szeretnék elhagyni a hordát, hogy Angliába költözzenek. Jók embernek, értékesek, s gyönyörűek. Luna! Mindkettő lányomat rád bízom, vidd el őket innen. Nekem vigyáznom kell a többiekre. Küld jeleket, s üzeneteket a hogylétük felől.
- Rendben, kedvesem. Vigyázz magadra.
- Nem kell féltened…
Desertus a nyakából két függőt akasztott le. Mindkettőn nagy, sötétvörös kristály volt. A két lány kapta ajándékba.
- Ígérjétek meg, hogy nem feledkeztek meg apátokról, s a hordáról, amiben felnőttetek.
Aerus sárga szemében könny csillant.
- Nem feledjük, atyám.
Azzal Viridis is elbúcsúzott apjától, s Paul és Samy társaságban elindultak London felé.
Három napig vándoroltak, mert a lányok nem tudtak repülni. Mire odaértek, mindannyian kimerültek és éhesek voltak. Samy elvitte haza a két lányt, s ruhákat adott nekik.
- Még kaptok még ruhát, de most ez a pár darab is megteszi.
- Köszönjük, Luna.
Említésre méltó az, hogy mindhárman az ablakon jutottak be. Paul felment Samy lakásába, kinyitotta az ablakot, Samy felhozta egyenként a lányokat. Azért kellett így tenni, mert nem változtak vissza.
Mikor a lányok visszaváltoztak emberré, s felvették a ruhákat, Paulnak elakadta a lélegzete. Viridis, azaz Victoria gyönyörű volt. Magas, vékony termete volt, hosszú, fekete, fénytelen haja derekáig ért. Hosszúkás arca fehérlett a félhomályban. Sötét hajával éles kontrasztban volt barackszínű ruhája. Az inge csillogott a selyemszálaktól, hosszú szoknyája díszes hímzése illett a lány kényesebb viselkedéséhez.
Aerus, vagyis Olívia is kilépett a hálószobából. Neki alacsonyabb termete volt, de ő is vékony, akárcsak nővére. Neki is derekáig ért a haja, de neki egérszürke, s csillogó volt.
Bordó, ujjatlan, fekete fűzővel díszített felsője volt, s mélyzöld szoknyája. Arcán derülátó mosoly ült.
Egyforma, éjkék cipő kaptak. Paul levitte őket egy közeli étterembe, s beszélgetésbe kezdett.
- Hogy lettetek vérfarkasok?
Olívia választ adott.
- Amikor Samantha megszült, utána öt évvel lettem az, ami. Atyánk, Desertus tett mindkettőnket farkassá.
Victoria is megszólalt.
- De nem egy anyától születtünk. Én egy évvel vagyok idősebb Olíviánál. Anyám már rég meghalt. Én vagyok huszonnégy éves, húgom huszonhárom. Atyánk rendes neve Anthony Veaver. Nem sokáig használta ezt a nevét. Korombeli volt, mikor átvette a horda vezetését, amúgy ő is ötévesen lett farkas. Az előző vezér adta neki a nevét. A Desertus latinul annyit tesz, elhagyott. Az élet adta neki ezt a nevet. Sok rossz történt vele.
- Értem. Szerintem mindennek megvannak a maga szépségei… Én például…
Vér freccsent az asztalra, és Paul arca fájdalmat tükrözött. Lenézett, és rémülten vette észre, hogy mellkasából egy nyílvessző hegye áll ki. A fegyver átvitte a szívét. Egy utolsó fájdalmas pillantást vetett a lányokra, majd holtan borult le a székről. Olívia elájult. Sikoltozás és pánik tört ki az étteremben. Victoria felsegítette húgát, és odaült Paul mellé.
- Mr. McGann! Mr. McGann! Hall engem? Istenem! Ez nem lehet!
A lány kétségbeesetten nézett körül, majd megérintette a nyílvesszőt, és lassan kivette Paul testéből. Hatvan centi hosszú, magyalfából készült darab. Egy név volt belevésve, s egy üzenetféle.
"A vérem megalázásáért, a csalásért, az egész mocskos kísérletért."
       Sylvia Solderini
Victoria elszaladt telefonért, s addig húgára bízta a vámpír holttestét. A konyhán hívta fel Samanthát.
- Samy! Gyere gyorsan! Mr. McGann meghalt. Egy nő lelőtte egy nyíllal.
- Máris ott vagyok.
Samy ott volt pillanatokon belül. Mikor meglátta Paul holttestét, remegve roskadt össze mellette, s egyre csak sírt.
- Édes Istenem! Paul! Hogy tehették ezt?
Olívia a kezébe adta a nyílvesszőt. Mikor Samy meglátta a nevet, dühbe jött.
- Victoria, Olívia! Vegyétek házamba az irányt, ajtóm nyitva áll előttetek. Pihenjetek le.
- Rendben.
A két lány elbúcsúzott Samanthától, aki letörölte könnyeit, felkarolta Paul holttestét, és London Lily háza felé vette az irányt.
Mikor odaért, csendesen kopogtatott. Lestat nyitott neki ajtót. Mikor a vámpír meglátta McGannt, megütközve megszólalt.
- Jöjjön be, Miss. Wooder, jöjjön…
- Köszönöm, Lestat, kedves…
Samy leroskadt a szőnyegre, s nem tudta abbahagyni a sírást. Lily előjött a fürdőszobából.
- Uramfia! Paul!
Samantha odaadta a nyílvesszőt Lilynek.
- Te jó Isten! Sylvia! Átkozott gyilkos! Lestat! Azonnal velünk jössz, elmegyünk Sylviához!
- Rendben!
Hárman elindultak London déli részébe. Lily rátörte az ajtót Sylviára, és lendületében úgy pofon verte a vámpírt, hogy annak eleredt az orra vére.
- Mit jelentsen ez Lilyan?
- Ne tégy úgy, mintha nem tudnád!
Azzal a nyílvesszőt átütötte a lány karján, megfordította egyszer, majd egy határozott mozdulattal kirántotta onnan. Sylvia vérző karjára pillantott.
- Megvesztél, Lily? Mit műveltél?
- Olvasd el, hogy mi áll a nyílvesszőn!
Azzal a lány kezébe nyomta a fegyvert. Sylvia lenyugodott, és kaján vigyorral nézett Lilyre.
- Csak nem fájlalod McGann halálát? Nem érdemelte meg a boldog életet, azok után, amit velem tett.
- Az megbocsátható bűn!
- Nekem nem! Tiszta véremet koszos, túlfejlett korcsokba oltani!
Samy átváltozott, vadul nekiugrott a nőnek, leterítette a földre, és zihálva ráüvöltött.
- Hát most lásd, hogy egy ilyen korcsnak mekkora ereje van!
Azzal beolvasott Sylviának, és átharapta nyakát. Ivott a véréből, majd leszállt róla, vérző nyakánál fogva felrántotta a földről, s a falhoz csapta.
- Szégyentelen állat! Ez vagy, Solderini, nem más! Mocskos dög vagy, egy senki!
Samantha sárga szeme villámokat szórt. Megvillantotta acélszürke karmát, és így szólt:
- Örülj neki, Solderini, hogy nem hasítom le a fejedet!
- Örülök neki!
- Miért nem tudtál McGannak megbocsátani, mi? Legalább egy jó okot mondj!
- Mert megszégyenített! Egy vérfarkasban vannak génjeim.
- Méghozzá az enyémben! Hagyjuk az egészet a fenébe! Semmi értelme a további vitának. Elég volt belőled. Én asszem, hazamegyek lányaimhoz, és békében élek velük. Téged, pedig ha még egyszer meglátlak a kutatóintézet közelében, abban a pillanatban véged!
- Érthető voltál!
- Remélem is! De ezt jegyezd meg! Érjen el legszörnyűbb átkom, Stix folyó királynője!
Azzal vad szárnycsapkodással kiugrott az ablakon. Lily pedig odavetett egy mondatot Sylviának.
- Fogadd az én átkomat is, Stix folyó királynője!
A nő leszegett fejjel állt. Lestat is hozzáadta a magáét!
- Élj ezekkel a súlyos átkokkal mindörökké, Stix folyó királynője!
A két vámpír kilépett az ajtón. Sylvia Susanra gondolt.
- Szegény kis vámpírom! Milyen nehéz lesz neked nélkülem! Túl sokra vittem a vérem értékét. A sötétség adósa vagyok, mert ajándékot kaptam tőle. Hát ezt most vissza is adom. Mennyivel többet ér sok-sok ember a legszebb vámpírnál. Mi, halhatatlanok néha elfelejtünk szeretni, és csak a magunk bajával törődünk. Önző faj a mienk. Legyen áldott Lilyan és Jessica Reeves, amiért segített nekem visszajönni ebbe az átkozott életbe. Legyen áldott Samantha Wooder, aki megmutatta az igazság értékét. Ugyancsak áldom Lestat De Lioncourt vámpírt, aki megannyi örömet okozott nekem. Mark Robinsonnak is köszönöm a szerelmet és a hűséget. David Talbotnak köszönöm a tanítást és az odafigyelést. Végezetül életemmel adózok Lilith De Lioncourtnak, a lányomnak, kit istennőként tisztelnek.
Sylvia sírva fakadt, és órákig csak sírt. Érezte, hogy az átkok súlya máris ránehezedett. Eltántorgott a konyháig, és egy kést vett elő.
- Bocsásson meg az éjszaka, hogy elhagyom örökre!
Azzal a nyakán lüktető eret elhasította.
Boldogsága Lilith oldalán mostmár teljes…
Úgy hiszem, hogy tévedni emberi dolog, mégis ha van egy-két másik faj, annak is lehetnek hatalmas tévedései. Mindenkiben él a szeretet mellett a gyűlölet is. Ki kell választanunk a könnyű utat, vagy a helyes utat. Ebben sosem szabad tévednünk. Sylvia Solderini tévedett. Belátta, s vállalta következményeit. Hiú volt, és halott lett.

Vége

2007. Május 19.
Délután 12 óra 31 perc