Califonia, Kutatóintézet.
Másnap reggel.

Paul McGann éppen íróasztala előtt ült, és álmosan kávéját kortyolgatta. Látszólag megviselt volt, talán az előző napi munka miatt. Sylvia Solderini, a vámpír miatt túl sokan felkeresték, épphogy a rendőrség nem. A rendőr, aki Sylviát vallatta, úgy gondolta, hogy ráér megtudni a professzor, hogy kis kísérleti alanyával mi történt az este.
Mark lépett be az ajtón.
A sok változás, ami végbement rajta, annyira szembeszökő volt, hogy Paul félrenyelte a kávét, amikor megpillantotta. Mikor lement rajta a köhögési roham, könnybe lábadt szemmel nézett végig alkalmazottján.
- Mr. Robinson… Mi történt önnel?
- Hát… Ez hosszú történet.
- De mint látom, mostmár nem kis ideje van rá, hogy elmesélje nekem. Miss. Solderini tette. Jól mondom?
- Igen, professzor úr, de a szükség hozta így.
- Miféle szükség? Mi kellett ahhoz, hogy magából is ilyen szörnyeteget formáljanak?
Sylvia dühösen becsörtetett az irodába, és Paul arcába nézett. Olyan közel hajolt hozzá, hogy hallotta az ember heves szívverését.
- Majd én elmesélem. Mark! Menj munkád után!
Sylvia mélyen a professzor szemébe nézett.
- Tegnap, mint azt jelentésemben is olvasta, elmentünk Markkal egy szórakozóhelyre. Békésen beszélgettünk, és egyszer csak belépett egy nőstény vámpír. Vadászni szeretett volna, de Amy, az Admiral's Arms vezetője; aki szintén vámpír, nem engedte, és harcolni kezdtek. A másik vámpír teljesen úgy nézett ki, mint én. Amynek segítettem, és kitettem a vámpírt a bárból. Odaért a rendőrség, és bevittek az őrsre. Egy Lionel Goldsmith nevű rendőrtiszt vallatott ki, és átestem egy hazugságvizsgálaton is.
- Mi a bár tulajának teljes neve?
- Amy Jane Hollowell. Miért kérdi?
- Puszta kíváncsiságból. Folytassa!
- Mikor hazaértem, vagyis visszamentem Mark lakásához, a vámpír ott volt bent. A neve Susan. Sajnos családnevét nem tudom. A lány megtámadta Markot, és én vámpírrá tettem… Nem volt más választásom! A fiú a halálán volt!
- Rendben. Megértem az aggodalmát. Majd Susan előélete után érdeklődök Lilyannél. Most pedig menjen le a tizennégyes laborba, várja egy- két vámpír. Az a hely a legalkalmasabb erre a találkozóra, mert sokan fogják magát várni.
Sylvia nyugodt léptekkel elindult az említett helyre. Mikor belépett az ajtón, nem kis meglepetés várta.
Ott volt Lily, és Lestat. Ők beszélgettek, és nevetgéltek. Maharet és Mekare figyelmesen olvasgatott egy cikket az állomás újságából. Jessie megunva a várakozást Marius karjaira borulva szundikált. Armand unottan nézett ki az ablakon, ami most semmi érdekeset nem mutatott. Gabrielle egy szőke vámpírral beszélgetett a komolyzenéről. Mark odafutott Sylviához, és átkarolta
Sylvia feszengve belépett a díszes társaságba, és megszólalt.
- Üdvözöllek benneteket. Miért vártok ilyen sokan rám?
Lily megszólalt.
- Csak a legfontosabbaknak szerettelek volna bemutatni. Aki esetleg nem ismeri a lányt, ő Sylvia Solderini, Lilith szülőanyja.
Gabrielle idegesen felkapta fejét, Maharet és húga meglepve felpillantott. Jessie felriadt álmából, és nagy szemekkel meredt a lányra. Armand egy mosolyt küldött Sylvia felé. A szőke hevesen pislogott.
Sylvia remegve nézett végig a meglepett vámpírokon. Nem tudta felfogni, hogy hogy lehet ekkora szenzáció.
Maharet kilépett a tömegből, Sylvia elé állt, és meghajtotta fejét. Ezután szépen sorban mindenki követte példáját. Miután mindenki tiszteletét tette, Maharet megszólalt.
- Szóval az istennő anyja. Végre látunk.
Gabrielle szürke szemével egyre csak nézte a lányt.
- Tehát te feküdtél le a fiammal, és aztán természetellenesen szültél egy vámpírt.
Jessie közbeszólt.
- Ugyan, Gabrielle, kérlek…
- Ne aggódj. Én csak az igazat mondom. És utána a saját teremtettje ölte meg egyszülöttjét. Ciki…
- Gabrielle! Fejezd be! Rosszul esik neki. Benned nincs semmi szolidaritás? Gyere, Sylvia, ülj le…
Sylvia szemét vörös könnyfátyol lepte el. Gabrielle szókimondása tőrt ütött a szívébe. Dühödten nézett a nő szemébe, és helyet foglalt. Jessie is ránézett Lestat anyjára, és kezét meglengette saját arca előtt.
- Nem vagy komplett…
- Köszi a bókot, kis élesnyelvű boszorkány. Hálás lehetsz, hogy nem vertelek nyakon!
- Te így nem beszélhetsz velem! Neked hogy esett volna, hogyha minden rossz dolgot a fejedhez vágnának? Tapintatlan nőstény…
Gabrielle kijött a sodrából, és Jessie olyan pofont kapott tőle, hogy beleszédült. A lány egy sértő kézmozdulatot tett, és már ment volna Gabriellenek, de Marius hosszú, fehér ujjai a karaira fonódtak, és visszahúzta a lányt.
- Nyugodj meg, kedvesem. Gabrielle is lenyugszik… Jól mondom?!
- Te ebbe ne avatkozz bele, Marius…
- Anyám, kérlek, hagyd abba, az Istenért!
Lestat fenyegetően megindult anyja felé, megfogta jobb karját, és elhúzta Jessie elől.
- Anyám! Mi a bánat ütött beléd?!
- A kis Mayfairnek túl nagy volt a szája. Maharet nem tudta megnevelni eléggé.
- Maharet a lehető legjobban nevelte a lányt!
Lestat leintette Maharetet, pedig az már szólt volna vissza Gabrielle durva megjegyzésére.
- És arról, hogy arrogáns vagy, anyám, arról csak te tehetsz!
- Te is ugyanolyan arrogáns vagy, Lestat, mint én, csak te jól titkolod.
Sylvia unta a balhét, és elkiáltotta magát.
- Mindegyik vámpír fogja be a száját! Krisztus nevére, elég volt! Maradjatok békében!
Gabrielle visszaszólt.
- Attól még, hogy te vagy Lilith anyja, nekem nem parancsolsz!
- Nekem mindegy. De te nem érezted azt a fájdalmat, amikor lányod halálhírét hozzák, pont mikor a halálból jössz vissza. Nem tudod, hogy milyen valakit kényszerből vámpírrá tenni, mert nem akarod, hogy meghaljon!
- Nekem Lestat már…
- Halott? Ha az lesz, majd ráébredsz, hogy milyen rossz elveszíteni azt, akit a legjobban szeretsz! Te távolodtál el tőle! Te nem vigyáztál rá! Pedig milyen csendes asszony voltál halandónak!
- Az már a múlt, Sylvia… Mindegy, hagyjuk a vitát.
Lestat helyeslően bólogatott.
- Jó döntést hoztál, anyám.
- Köszönöm.
Gabrielle odaállt az ablakhoz, kinyitotta. Visszanézett a többiekre.
- Bocsi, Jessie az előző vita miatt…
- Hm… alászplajbász…
Gabrielle rámosolygott a lányra, ráállt az ablakpárkányra, s kiugrott. Még egyszer feltűnt a vámpírok előtt, s a felhők mögé szállt.
Lestat megszólalt.
- Mindig látványosan lép meg. Folyton ezt csinálja.
Rosszallóan megcsóválta a fejét, és Lilyvel együtt elbúcsúztak, s szintén az ablakon át távoztak. Sylvia zavartan pislogott, talán arra várt, hogy még valaki elmenjen. De mindenki maradt.
A szőke odament Sylviához.
- Sybelle a nevem. Megtudhatom, hogy… Játszik- e valamilyen hangszeren?
- Igen. Hárfán játszom.
- Valóban?
Sybellenek felcsillant a szeme, és ez a mondat Armandot is megtalálta. Odalépett ő is a lányokhoz, és beszélgetésbe folyamodott velük.
- Kedves Sylvia. Sybelle zongorán játszik, de…
Sybelle a szavába vágott.
- Tudod, én már nagyon kicsi korom óta játszom zongorán. Imádom… Csak amikor életem hatalmas fellépésére készültem, amikor megismerhetett volna a világ, a szüleim útközben autóbalesetben szörnyet haltak. Az Apassionátát játszottam volna. Máig is mindennap azt játszom el, legalább fél napig folyamatosan. Régebben, míg Armand nem mentett meg tőle, a bátyám folyton csak vert, mert ár idegesítette a darab…
- De te, Armand megmentetted ezt a lányt…
- Igen… És azóta is vele vagyok. De van egy fiú, aki szintén Sybelle életét segítette. Ő Benji. Amíg Marius és Pandora nem tette őket vámpírrá, amire nagyon dühös voltam, ők nekem a legszebb halandók voltak. Viszont az, hogy mesterem halhatatlanná tette őket… Ezt azzal magyarázta, hogy így méh közelebb kerülhetek hozzájuk. Igaza volt. Mariusnak folyton mindenben igaza van, és ez engem halandóként is bántott. De sebaj… végül is csak jót akart nekem.
- Az én mesterem… Nem törődött velem egyáltalán… Nem volt velem gonosz, vagy ilyenek, csak néhány kis fontos tudnivalóval otthagyott szinte a semmi közepén.
- Ki volt a mestered?
- Úgysem ismered… Nem is tudnád már megismerni, mert öngyilkos lett Lestat teremtése után…
- Micsoda?! Magnus a mestered?
- Elszóltam magam… Pedig Lestat se tudja, hogy nem ő az egyedüli, akit Magnus teremtett…
- Lestatnak van egy testvére! Sylvia… Ha Lestattal találkozol, el kell mondanod neki… Tudod mit? Ma szépen elmegyünk hozzájuk, és beszélgettek egyet… De hát hogy hogy pont ezt nem tudta rólad, mikor… na mindegy…
- De ígérd meg, hogy te is jössz.
- Persze, hogy jövök… Lilyvel úgyis beszélni szeretnék…
- Rendben. Akkor mondjuk ugyanitt este nyolckor?
- Remek! Sybelle! Számíts arra, hogy Marius elmegy hozzátok, hogy vigyázzon rátok. Nekem van egy találkozóm Lilyvel. Rég beszélgettem vele, és Sylvia is odamegy, csak ő Lestattal beszél.
- Rendben… De mondd csak… Miért vigyáz ránk mindig Marius? Nem unja még?
- Nem hinném. Marius szeretetből tett vámpírrá, a kedvemért, hogy közelebb kerülhess hozzám… Ne aggódj… Meg amúgy is, ha unná, akkor már rég szólt volna… Mostanában eléggé szókimondó… Mintha Gabrielletől kapott volna tapintatlanságleckét.
- Gabrielle sem lenne ilyen… Ha Lestattal maradt volna, akkor lehet, hogy jobb lenne. De akik a saját fejük után mennek, azok hajlamosan elaljasulni. Szegény Sylviával is hogy beszélt. Jessieről pedig jobb nem is beszélni. Jól összevesztek…
- Jessie hamar túlteszi magát az ilyenen. Gabrielle haragtartóbb. Nem is kicsit… Szerintem menjünk haza… Benji már lehet, hogy aggódik értünk.
- Rendben…
Armand és Sybelle elbúcsúztak a többiektől, és elindultak.
Este nyolckor Sylvia a tizennégyes laborban várta Armandot. A vámpír pontos volt, egy percet sem késett, és együtt elindultak Lestat és Lily házához. Lestat örömmel nyitott ajtót, mondván, hogy nem sűrűn kapnak vendégeket. Sylvia idegesen nézett Lestatra. Armand elmondta, hogy miért is jöttek. Azután helyet foglaltak, és elkezdődött a beszélgetés.
Sylvia félve mondta ki szavait.
- Lestat… Tudod, azt szeretném mondani, hogy Magnus, a mestered… a mesterünk…
- Hogy mondod?
- Engem is Magnus teremtett jóval előtted…
- És miért nem mondta meg nekem? Nem mintha olyan sokmindent elmondott volna, de azért mégis… Hogy lehetett ilyen gonosz…?
- Nem haragudj, hogy nem mondtam el előbb. De hát tudod, hogy féltem tőled… Már akkor is. Túl erősnek találtalak, és mégis vonzónak. Azt hittem, beleőrülök, amikor megtudtam, hogy várandós vagyok… Szegény Lilith… Annyira hiányzik… Mikor találkoztál vele utoljára?
- Sok-sok évvel ezelőtt. Armandnak volt a szerelme… Csak Malorion megölte… Hallottál valamit is arról a gazemberről?
- Sokat tudok róla… Az például, hogy vámpírok szülöttje, ez úgy nem igaz, ahogy van. Úgy lett vámpír, mint te, vagy én.
- Honnan tudod?
- Onnan, hogy én teremtettem.
A levegő szinte forrt, és a légy zümmögését lehetett bent hallani. Lestat csodálkozásából csak másodpercek múlva esett ki.