Vámpírok Háborúja
Darky 2007.03.04. 18:47
- I fejezet - "Egy kis regény első fejezete... Remélem, tetszeni fog!"
Samantha verejtékezve ült fel az ágyában, és pár percig csak bámult maga elé a félhomályban. Már egy álló hete kínozta ugyanaz a rémálom, és nem akart elmúlni. Bár igazából ez nem is volt rémálom, Samantha nem félt tőle, inkább magától félt: egy normális ember már rég felkereste volna a pszichológusát, vagy elmondta volna a barátainak, mi kínozza mostanában. Ő viszont inkább élvezte ezt az álmot, pedig egy nagy vértengerről szólt az egész. Nem is értette, miért álmodja ezt, de mégis vonzotta valamilyen szinten. Kezdte azonban sejteni, hogy valami nincs rendben.
Ránézett az órára; már fél hét volt. „Ideje lenne felkelni” – gondolta, miközben kiugrott az ágyból, és az ablakhoz sétált. Kinyitotta, és beleszimatolt a hűvös, téli levegőbe. Köd borult a vidékre, még kísértetiesebbé téve az amúgy is ijesztő, régi épületet.
Igen, ez a kastély már évtizedek óta üresen állt mindentől és mindenkitől távol, egy elhagyatott tó partján. A város nem volt túl messze, de az itt élők valamilyen természetfeletti erőről beszéltek, és Samantha érkezéséig az összes vevő meggondolta magát valamiért. Ő viszont belevaló, nagyvárosi lány volt, és mikor az idősek elkezdtek neki mesélni a kastély múltjáról, csak legyintett. Ugyanakkor a ház nagyon olcsón kelt el, mert a tulajdonos már megszokta, hogy a vevők meggondolják magukat, és rá akarta végre sózni valakire.
Az elmúlt két évben azonban a lány véleménye megváltozott a legendával kapcsolatban. Sokszor lett figyelmes zajokra a legalsó szintekről, és ilyenkor mindig hideg borzongás futott végig a hátán. Igyekezett mindig társaságot találni, hogy ne kelljen egyedül lennie, de így is sokszor megesett, hogy a nagy házban csak ő volt, és a hideg falak. De egy idő után ezt is megszokta, sőt, még egy nagy kutyát is beszerzett az esetleges tolvajok ellen, amelyik egy szavára nekirohant bárkinek és bárminek, de ezen a vidéken a tolvaj olyan ritka volt, mint a fehér holló. Gyilkos (a kutya) azonban jól érezte magát a hatalmas telken.
Samantha becsukta az ablakot, és kilépett a hálószoba ajtaján. A folyosón is félhomály volt még, de a szemben lévő szobából fény szűrődött ki. Samantha már ezt is megszokta, abból a szobából minden reggel a lámpa fénye világított ki, és gyorsan leoltotta a villanyt. De akaratlanul is vetnie kellett egy pillantást a szoba belsejére. Ez volt az egyetlen, amihez nem nyúlt, mikor megvette a házat. Minden úgy állt itt, mint két éve. A falon egy nő képe lógott, antik tükör és egy kis asztal, gyönyörű franciaágy. Az ágy fölött pedig egy családfa képe rajzolódott ki. Órákat tudott eltölteni ennek tanulmányozásával, de még mindig meglepődött, mikor ránézett. Egészen a plafonig ért, és egy név ki volt rajta satírozva. Az utolsó név, ennek a családnak az utolsó sarja.
A lány utoljára körüljártatta pillantását a kis szobán, majd egy gyors mozdulattal becsukta az ajtót. Belépett egy másik ajtón, egy perccel később pedig, kezében egy farmernadrággal és egy pólóval, újra a hálószobában találta magát. Felöltözött, majd a fürdőszoba felé vette az irányt.
Egy órával később esernyővel a kezében, és tele hassal kilépett a kastély két szárnyú fakapuján. Öt percig bajlódott a kapu bezárásával, de aztán feladta, és elindult a kövezett úton. Elsétált a kocsijáig, majd a zuhogó esőben kihajtott vele a vaskapun, melyen túl már az országút kanyarodott a város felé. Szépen, lassan vezetett, és közben azon gondolkozott, mit is kell ma csinálnia.
Először is elmegy a fogorvoshoz, mert már két hete fájt a foga. Aztán bevásárol, és elkészíti a vacsorát a ma esti partira.
Kicsit gyorsított, mert arra gondolt, hogy estére mindennek készen kell állnia. A nagynénjének születésnapja lesz, és ezt stílusosan a kastélyban szándékozták megünnepelni.
Már be is ért a városba. A rendelő előtt leparkolt, és kiszállt az autóból.
Felsétált a 4 kis lépcsőn, majd benyitott a váróba. Nem volt ott senki, és épp belefutott a dokiba. Ekkor azonban valaki egy óriásit kiáltott, és valami elhaló hörgés is hallatszott. A doki, látva Samantha elképedt arcát, igyekezett megnyugtatni őt.
- Ne féljen, csak egy nagyon csúnya ínygyulladás… Tudja, az ilyeneket már csak drasztikus módon lehet meggyógyítani.
Azzal, egy tálcával a kezében továbbállt.
Samantha egyedül maradt, és tíz percig a „moss fogat rendesen” típusú táblák elrettentő képeit nézegette. Ekkor azonban kicsapódott a rendelő ajtaja, és a beteg menekülve, fájdalmas képpel kicsörtetett az ajtón. A nővér csóválta a fejét egy ideig, majd intett a lánynak, hogy jöjjön.
Samantha egy kicsit vonakodva a fiatal nő után sétált. Az megszólalt:
- Egy kicsit még várnia kell, le kell takarítanom a műszereket…
Samantha körbenézett, és megállapította, hogy sok műszer véres, de érdekes, ez nem is zavarta. Figyelte az asszisztenst, amíg az nem végzett a munkájával.
- Kérem, feküdjön ide! – mondta a belépő doki, és elkezdte őt vizsgálni. Te jó ég! – hördült fel egy perc múlva. Nem csoda, ha fájnak a fogai. Ilyet még életemben nem láttam! A szemfoga háromszor nagyobb, mint amilyennek kéne! Nem vette észre?
- Őszintén szólva… én… öhm…
- Hát, értem. Evvel sajnos nem tudunk mit kezdeni. Viszlát!
Avval az ajtó felé tessékelte Samanthát, aki a kocsijában alaposan megtapogatta a szemfogait. De semmi különöset nem érzett, úgyhogy beindította az autót, és a sarki bolt felé hajtott.
Ott megvette a húst és a salátába való zöldségeket, meg a köretnek valót is. A cukrászdában vett egy hatalmas tortát, és ezekkel „felfegyverkezve” hazament.
Ijedten állapította meg, hogy már dél van, és azonnal a konyhába ment. Nekilátott a sütésnek – főzésnek, húst pácolt, csirkét rántott, közben megcsinálta a salátát és krumplit sütött. Este hatkor fáradtan dőlt le a kanapéra, és azonnal elaludt.
Hétkor ébredt fel, és eszébe jutott, hogy kilencre jön a vendégsereg. Letusolt, és felvette a szép estélyi ruhát, amit erre az alkalomra tartogatott. Nyolc órára már minden készen állt, lufik felaggatva, torta az asztal közepén, körülötte pedig minden finomság. Meggyújtotta a gyertyákat, és kiment egy kicsit levegőzni.
Gyilkos azonnal rá akart ugrani örömében, de megállította, mert a szép ruhának nem tett volna jót, ha óriási sáros mancsok nyomai maradtak volna rajta. Így csak megsimogatta a kutya fejét, és odaadta neki a megmaradt csontokat.
Hirtelen zajra lett figyelmes, és az első kocsi behajtott a vaskapun. Örömmel vette észre nagynénje piros Fordját, és eléje sietett. Megölelték egymást, és kezdetét vette a szokásos „jaj de rég láttalak” terefere.
Közben sorban érkeztek a vendégek, este kilencre pedig már összegyűlt a harminc fős társaság. Rokonok, nagypapák, nagybácsik, húgok, anyukák. Kezdetét vette a parti, és a vacsoraasztalnál kellemesen telt az idő.
Éjfél felé Samantha érezte, hogy egy kicsit ki kéne szellőztetni a fejét, és kecsesen „elszökött” a vendégek elől. Kiment az udvarra, és a kastély mögötti erdő felé vivő ösvényen indult el.
A hold sejtelmesen világított, de még mindig elég fényt adott, hogy ne lehessen elesni az úton.
Samantha hirtelen egy alakot vett észre maga előtt a kis, eldugott mellékúton. Földig érő, fekete köpeny volt rajta, a haja is fekete volt, arcába fésülve. A hold fénye megcsillant a nyakában lógó, körbe fogott kereszten, és megmutatta a lánynak arcát. Férfi volt, és egyenesen Samanthát nézte.
A lány sikkantott egy kicsit, és elkezdett hátrálni, azonban megbotlott egy gyökérben, és hanyatt vágódott az ismeretlen férfi előtt. Az azonban mellé lépett, és felemelte a földről.
- Ne félj tőlem… Barát vagyok, nem ellenség. – mondta nyugodt hangon, és elmosolyodott.
- De… de… én nem is ismerlek! Biztos nem a partitól jöttél. – mondta vonakodva Samantha, és még mindig meg volt egy kicsit illetődve.
- Tényleg nem. Fontos dolgokról kéne beszélnünk. Nagyon fontos dolgokról. – komolyodott el, és várta Samantha reagálását.
A lány viszont csak bámult rá, és azon gondolkodott, hogy megártott neki a nagybácsikája házi whiskyje.
- Na, hát nagyon lelkes vagy. De nem itt kéne beszélnünk. – nézett körbe a férfi, és hirtelen megfogta a lány karját. Csend! – súgta, azzal magukra borította köpenyét, és elsuttogott pár szót.
Samantha most kezdett azon gondolkozni, hogy ezt az egészet csak álmodja. Lekerült róla a köpeny, és egy kör alakú teremben találta magát. Nem volt ott más, csak a kör alakú asztal, és körülötte 13 szék. Az asztal lapján pedig ugyanaz a szimbólum, mint ami a férfi medálja volt.
- Ülj csak le. Hosszú esténk lesz.
Azzal a 13 szék legnagyobbikára mutatott, maga pedig helyet foglalt mellette.
Nos, ez még csak az első rész, mert ma nem volt időm többre, de remélem, tetszik! Lehet, hogy írok még ma, de nem biztos! Üdv: Darky
|