|
Harmadik rész - London, Talamasca
London, Talamasca
David örömmel fogadta Lestatot, és Lilyt. Lestat neki sem mondta el, hogy hova szeretne menni, és óva intette ivadékát, hogy meg ne próbálja kiolvasni gondolataiból célját. Lilynek alvásra volt szüksége, ezért elbúcsúzott Lestattól, aki még egy utolsó mondatot intézett kedveséhez.
- Fényjáró lettél!
- Köszi, hogy mondod… Vigyázz magadra! Jóéjt!
- Jóéjt!
Lestat megcsókolta Lilyt, aki bement a hálószobába.
David maga sem értette, hogy miért, egy kicsit csalódott volt, hogy Lily vámpír lett. Kérdőre is vonta miatta mesterét, aki ezt az egészet azzal magyarázta, hogy Lilyt már régóta szerette, de csak így kerülhet hozzá elég közel, mert amíg valaki halandó, az akármilyen furcsa, különleges képességekkel rendelkezik, neki csak egy egyszerű ember.
Lestat elment, David pedig leült, és olvasgatni kezdett egy könyvet, aminek Armand a vámpír volt a címe, és már ki tudja hanyadszorra lapozgatta már. Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy Lily egyre csak Lestat nevét ismételgeti álmában, és kegyetlenül forgolódik. David bement a szobába, és nagy nehezen sikerült a boszorkányt a lidérces álomból felkelteni.
- Köszi! Azt hittem, már sohasem tudok felébredni. Féltem Lestatot. Nem tudom, hogy hova ment… Legalább azt tudnám…
- Próbálj meg benne bízni! Nem mai gye
rek már ő se, tud magára vigyázni… Ami a bizalmat illeti, mégis csak ő teremtett…
Na igen… Pedig te szerettél volna…
Honnan tudod?
Halandónak olyan voltam, mint te… Én is tudtam olvasni más halhatatlanok, és emberek gondolataiban… Amikor megláttál vámpírként, kíváncsi voltam arra, hogy vajon mit gondolsz… Akkor jöttem rá. Lestatnak is azt szeretted volna mondani, hogy engedjen le, mert… Mert szeretsz…
Uhh… Ez durva… Erre végképp nem számítottam. De csak azért szerettem volna, ha én teszlek vámpírrá, mert akárhogy szépítjük a dolgot, Lestat nem jó tanító. De talán csak azért, mert neki sem volt kitől tanulnia… Őt az élet tanította… De nem biztos, hogy ezért. Lestatot igazán senki sem ismeri, mert senkit nem enged magához olyan közel, hogy megismerhesse… És ilyenkor jönnek az előítéletek, hogy Lestat arrogáns, kegyetlen, érzéketlen, és önző gyilkos… Pedig nem ez az igazság! Mindenki magára haragít a lázongásaival és zárkózottságával… De nem tudnak rá igazán haragudni, mert rá nem lehet haragudni…
De ismernem kell…
Nehéz lesz…
Az…
Vannak halhatatlan ismerőseid?
Csak egy…
Ki?
Az egyik barátnőm, Amy, négy éve lett az, ami…
Amy? Nem ő Marius és Lestat ivadéka, aki mindkét nagynénédet, hogy úgy mondjam, megölte?
De… Biztos… Mi?! Mit csinálta Maharettel és Mekareval?
Kettő erős vámpír, ami a nagynénéidnek álcázták magukat, azt hitték, hogy Amyt, és Mariust csak úgy a semmibe tiporják… Csakhogy fűbe haraptak… Megátalkodott kalandorok az ilyenek, akik csak azért élnek, hogy a fajtájukat ölhessék, abból is csak a legerősebbeket. De annál korábban kell felkelni, hogy a jóöreg Mariust átverjék! Maharet pedig sohasem bántotta volna Mariust. Mekare sem. Minek bántanák? Örülnek mindketten, ha béke van velük… Olyan iszonyú fiatalkor után!…
Miért volt rossz fiatalkoruk?
Tudod, hogy lett Akasha vámpír?
Igen…
Namármost… Mivel Akasha tudta, hogy benne van Amel, azonnal követelte, hogy vigyék elé a két boszorkányt, és kergessék ki belőle a szellemet. Maharet, és húga eleget tett a kérésnek, elmentek a királynőhöz. Megkérték Amelt, hogy hagyja el a testét, mire az dühbe jött, és azt mondta, hogy ha sikerül is kihajtani őt a testből, akkor a királynő belehal. Akasha ezt nem volt hajlandó elfogadni, ezért megkínozta az ikreket. Mekarenak a nyelvét vágatta ki, Maharetnek a szeme világát vette el. Maharet aztán megölt egy vámpír, és visszanyerte látását, de húga örök néma maradt. Aztán te megszülettél, amikor Jessie már öt éves volt. A szüleid meghaltak, Maharethez kerültetek, de téged bosszúból elrabolt a királynő, és felnevelt. Azért érezted meg Akasha halálát, mert kicsinek ittál a véréből, viszont az egyben az emlékeidet is lezárta, ezért nem tudtad, hogy ki az.
Köszönöm, David, hogy elmondtad ezt nekem!
Szívesen!
Mojave Sivatag, Mayfair ház
Lestat bement a házba, ahol az ismerős, nagy tükörterem fogadta. Az egyik részről hiányzott egy nagy darab, és alaposan meg vo lt repedezve.
Akasha… Kellett neked rátámadni a hígvérűekre? Csúnya halálod volt…
Most viszont egy magas, vöröshajú, hatezer éves vámpír.
Nem volt elég csúnya ahhoz képest, amit fiatalkorunkba kaptunk tőle…
Maharet… Valamit el kell mondanom… Ez nagyon nehéz… Tudom, hogy nagy sebet tépek fel vele, de el kell mondanom. Valaki, akit szerettél, és most is szeretsz velem van, a szerelmem… Jessie nem ismeri, pedig…
Kit nem ismer Jessie?
A testvérét?
Mi?! Lilyt?
Igen…
Úristen… Olyan kis pici volt, amikor utoljára találkoztunk… Akasha elszakította tőlem… Szegény Lily… Mondd csak… Örökölte a boszorkányságot?
Igen…
Milyen tehetséges lehet! Gondolom, akárcsak szegény Miriam, az anyja…
Jessie kilépett szobájából. Nagyon megörült, amikor Lestatot meglátta.
De hát ennyi idő után?
Jessie… El kell jönnöd velem Londonba.
Miért?
Mert van ott egy személy, aki vár rád, és szeretne veled találkozni.
Davidre gondolsz?
Nem… Egész más…
Pedig meg mertem volna esküdni rá, hogy ő az. De hát akkor ki az?
Maharet megfogta Jessie kezét.
- Gyere, megmutatom, ki az…
Azzal odavezette a családfához, és rámutatott arra a kis kőtáblára, ami Jessie táblája mellett volt, és egy vastag szál kötötte őket össze.
Úristen!… A testvérem?… De hát hogyhogy nem ismerem? Maharet néném, mit jelentsen ez?
Még én is csak… Nekem is csak most mondta el Lestat, hogy Lily, akibe szerelmes, megkerült, és vele van. Még Akasha rabolta el tőlem, és a lánya ként szerette.
Találkoznom kell vele… Hiszen a testvérem, nem? Most rögtön indulnom kell…
Útközben megtámadhatnak, bajod eshet… Majd elhozza Lestat, és így biztonságosabb lesz… Mekare húgom egyébként se hagyja el szívesen a házat, és én nem hagyom őt egyedül.
Rendben… Így, vagy úgy, de találkoznom kell vele… Nem egy évtizedet hagytunk ki egymás életéből. Hány éves?
Maharet kérdő szemekkel nézett Lestatra. Ő válaszolt.
Harmincöt.
Csak öt évvel fiatalabb nálam?
Igen… Egyébként visszatérve Davidre, ő is hiányol téged… Mint tehetséges boszorkányt.
De biztos Lily is tehetséges…
Jobban, mint gondolod… Én ismerem… De mennem kell, majd egyszer ideérünk. David nem biztos, hogy eljön, mert tudod, hogy neki fontos, hogy a Talamasca főnöke ott legyen a munkahelyén.
Persze… Ezt mondanod sem kell, ismerős zene… Kicsit lazítani kéne, és nem szabadna annyit idegeskednie.
Ezt aztán magyarázhatnád neki évekig, nem tudnád meggyőzni…
Azt tudom… Megyek vissza aludni, ennyi izgalom elég volt nekem egy napra…
Jó… Vigyázz magadra… Maharet… Légyszi kísérj ki.
Jessie bement szobájába, és a holnapon gondolkodott, azon, hogy vajon hogy fognak kijönni egymással, a húgával. Maharet pár perc múlva belépett Jessie szobájába.
- Reménykedsz, ugye? Én is remélem, hogy Lily olyan, mint egy rendes Reevesnek kell lennie… Úgy értem, hogy talán csiszolni kéne a nevelésén, mert akit két vámpír tanít, az nem lehet…
- Rendes? Nénikém… Te is jól tudod, hogy Lestat nem jó tanító… Mondjuk a harcot, és a vadságot is tanítani kell valakinek
… Mindamellett örülök, hogy David is részt vesz a lány oktatásában, mert ő tényleg igazán okos… Meg aztán tovább is volt halandó, mint Lestat. Hiszen bármennyire démoni lények, bestiák vagyunk, nem szabad elfelejteni, hogy emberek voltunk… Hogy is bírnánk akkor emberek közé menni?
Nem kell kioktatni egy hatezer éves vámpírt az életről… Én is tudom…
Jóéjt, Maharet, vigyázz magadra!
Jóéjt, Jessie!
London, Talamasca
Lestat bement David irodájába, ahol barátja még mindig olvasott. Hírekkel szolgált Lestatnak.
Képzeld! Lily egyik barátnője eljött, hogy ő is boszorkány, és Talamascás szeretne lenni. Bebizonyította, hogy tényleg az. Mesélt is az életéről, barátairól, egész sokáig beszélgettünk.
Hogy néz ki?
Körülbelül olyan magas, mint én, hosszú fekete haja van, és világosbarna szeme.
Emily… Boszorkány lenne?… Különös…
Ja… Lilyt kereste, de mondtam, hogy alszik, a lánynak pedig nem volt szíve felkelteni, ezért beszélgetni kezdtünk…
Mire jutottál vele?
A Talamasca egy új, reményteljes diákkal bővült. Furcsa dolgokat művel… Levitációs képességei páratlanok… Mesélte, hogy ha dühös valakire, akkor az illetőt felemeli a levegőbe, és amíg az bocsánatot nem kér tőle, ott tartja…
Kegyetlen… De amúgy mi a véleményed róla?
Szép lány… De tudod, hogy nem vagyok az a társasági lény. De ha esetleg… Nem is tudom…
Velem mindig jól kijöttél… Csak majdnem te is olyan vagy, mint Gabrielle… Anyu se igényelt társaságot…
De te, az te vagy… Emily pedig… Őt még nem ismerem…
Majd megismered… Majd mondom Lilynek, hogy szóljon egy pár jó szót Emilynek.
Még csak az hiányzik… Majd ha azt szeretném, hogy tudja, hogy… Mit érzek iránta, akkor én fogom neki elmondani…
Te tudod… Majd’ elfelejtettem! El kell mennünk a boszorkányokhoz.
Miért?
Mert Jessie szeretne találkozni a húgával. Maharet pedig ragaszkodik ahhoz, hogy maradjanak otthon, mert Mekare nem hajlandó elmenni.
Pedig az lenne az igazi biztonság… Ha a királynővel kellene mennem, akár behunyt szemmel is mernék menni, akárhová…
De hát te is erős vámpír vagy… Szinte sérthetetlen…
Akasháról is azt hittünk, hogy sérthetetlen, és mégis halott…
Végül is… Mindenki azt hitte, hogy meghal, ha megöljük… De mindenki él és virul…
Majdnem mindenki… A mészárlás nem volt valami szép látvány… De legalább egy kicsit megtisztult a faj… Most meg már az egésznek nyoma sincs! Micsoda egy mocsok ez a 21. század! Mindenhol hígvérűek…
Ja… Megyek én is haza…
Visszamész New Orleansba?
Igen… rég voltam otthon… Viszlát!
Szia! Vigyázz magadra!
Lestat pillanatok alatt eltűnt. Most viszont furcsa dolog történt. Egy magas, hosszúhajú, tejfölszőke, öreg vámpír lépet be az ajtón. Egy hatalmas seb volt az oldalán, mely szüntelenül vérzett. Szürke bőrén számtalan horzsolás, és kisebb- nagyobb seb volt. Szürkéskék szeme lassan végigfutott az irodában. A vámpír sóhajtott egyet, és leült egy székre. David meglepetten nézett rá.
Khayman! Mi a franc történt veled?! Miért nem gyógyulnak sebeid?
Én sem vagyok már a régi… Ősöreg, erős vámpír létemre legyengültem… Haldoklom… Megtámadtak. David… Háború van…
Mi?!
Mona Mayfair be akarja fejezni azt, amit régen Akasha elkezdett… Káin nemzetségétől messze álló söpredékekre támadt… De a hígvérűek megerősödtek, és nagyon sokan vannak… Ráadásul nem állnak mellé a boszorkányok… Nem hajlandóak mágiát használni… Hajthatatlanok. Maharet segített volna, de Mekare nem engedte neki…
Az életükbe kerülhet Mona hülyesége… Ötven éve nem volt bajunk azokkal a szemetekkel… Most meg bele a közepébe.
Igen… Mona a királynőtől kért először segítséget, de Mekare gondolattal beszélve azt mondta neki, hogyha nem fejezi be azonnal a hülyeségét, akkor elvágja a nyakát, és végignézi, ahogy elvérzik… Ezzel ennyiben maradtak, mert Mona tart a királynőtől.
Végül is… Lényegében Mekarenak igaza van… Miért nem tudjuk azokat az állatokat békén hagyni…
David… Tudnál egy kicsit segíteni? Nem áll el ez az átkozott… Valaki meglőtt egy nyíllal… Nagyon fáj…
Hívom Lilyt… Ő biztosan tud neked segíteni…
David beviharzott a lányhoz, és keltegetni kezdte. Lily egyáltalán nem aludta ki magát. Kábultan meredt Davidre. Az pedig egyre csak rázta szegényt.
Egy ősöreg vámpír kint van, megsebesült, elvérezhet… Segítened kell neki!
Akkor mit ácsorgunk még mindig itt?!
Lily megragadta David kezét, és kirohant vele.
Ahogy kiértek a szobából, és Lily megpillantotta Khymant, lesett az álla. Úgy nézett a vámpírra, mintha egy rég nem látott jóbarátot üdvözölhetne újra. Khayman is boldog- nyugodtan nézett Lily smaragdzöld szemébe.
- Csak nem… Lilyan?
- De igen…
- Íziszre!… Már dereng valami… Már emlékszem! Te voltál az a is Mayfair, akit Akasha úgy szeretett… Csak túlságosan védett… Nem engedett sehova, a szobádban kellett maradnod. De mi láttunk egymást. Készítettem neked játékokat…
Nekem csak halvány emlékeim vannak királynőmről, és rólad, de azért emlékszem nagyjából… Engedj oda, hadd segítsek!
Lily odament Khaymanhez, és megvizsgálta sérüléseit.
Csak egy módon lehet begyógyítani őket.
Lily felvett a z asztalról egy kést, megvágta csuklóját, és odatartotta kezét barátja szájához. Khayman lassan- lassan kezdett erőre kapni. Sebei összeforrtak, szürke bőre hófehér lett. Hálával nézett Lilyre.
Köszönöm… Megmentetted az életem.
Ezt nem kell megköszönni.
David átkarolta Lily vállát, és pontosan úgy nézett a szemébe, hogy mondania sem kellett: Büszke vagyok rád!
Lestat lépett be az ajtón. Ahogy meglátta Khaymant, egy másik nevet mondott ki.
- Marius?
- Nem… Akasha volt tanácsosa…
- Khayman…
- Lestat… Örülök, hogy látlak… Miután majdnem meghaltál öt éve, csoda, hogy még élsz…
Részemről az öröm… Sokkal jobban nézel ki Akasha halála óta.
Köszönöm… Pont az ő nevelt lányának köszönhetem, hogy élek.
Lily, megmentetted a…
Nevelőapámat… Ki az a Marius?
Az ablakban egy magas alak jelent meg.
Lily ijedten fordult meg. Az alak beugro tt az ablakból. Magas termetét minden bizonnyal gall őseitől örökölte. Neki is hosszú, szőke haja volt, de neki majdnem a derekáig ért, és nem világos volt, mint Lestaté, hanem szalmaszőke. Mélykék szemei hatezer évet tükröztek. Ránézett Davidre.
Szégyelld magad! Miért nem mondtad el Lilynek az igazságot?
Daviden látszott, hogy dühbe jött, és kiabált volna Mariussal. Viszont a vámpír ezt nem várta meg. Megfogta Lily vállát, és leültette egy székre.
- Nézd, Lily… Háború van. Mint azt te is tudod, egyszer Akash
a meg akarta tisztítani fajunkat a hígvérűektől. Mona Mayfair, az egyik rokonod ezt szeretné megint megtenni. Csak a kis oktalan azzal nem számolt, hogy ezek a dögök megerősödtek.
Voran Lilitha camme.
Mikor Lilith eljön… Nem! Nem fogunk kihalni! Nem szabad feladnunk! Akasha büszke lesz ránk, ha sikert aratunk felettük.
Én is bízom ebben. De előbb valamit meg kell tennem…
Lily odament Lestathoz, és megfogta kezét.
- Most kéne elmennünk Jessiékhez. Háború van, és össze kell fognunk. A bizalomhoz pedig az kell, hogy ismerjenek engem.
- Rendben. Induljunk…
Mojave sivatag, a Mayfair ház.
Lilyt betessékelte Lestat a házba. A lány megpillantotta a családfát, és odaszaladt, hogy lássa, kik is az ő ősei, rokonai. Annyira bele volt feledkezve munkájába, hogy észre se ve tte, mikor Maharet ment oda hozzá.
- Isten hozott, Lilyan!
- Maharet nénikém!
Nagyon hiányoztál… Mikor Akasha elrabolt, én összetörtem. Legalább Jessie maradt meg nekem. De ő sem tudhatta, hogy mi vagyok… Szégyelltem magam előtte… Olyan jó, hogy itt vagy! Szépen megnőttél… David leveléből megtudtam, hogy nagyon tehetséges boszorkány vagy.
Maharet nem bírta tovább. Átölelte Lilyt, és halkan sírni kezdett. Jessie kilépett a szobájából, és meglátta húgát.
Jessie odasietett Lilyhez, de úgy, hogy majdnem orra esett. Szegény úgy remegett az izgalomtól, mint a nyárfalevél. Lilyt is az ájulás kerülgette. Megölelték egymást. Maharet Megfogta a testvérpát kezét.
- Jessie! Mutasd be Lilyt a másik nagynénjének!
Jessie jókedvében szinte repült. Intett egyet, mire a családfa felny ílt, és Lily szeme elé ijesztő látvány tárult. A terem egyetlen ablaka egy hatalmas rózsaablak volt, bordóra festve. Az ablak előtt egy díszes trónszék állt. A fal telis- tele volt festményekkel, vakablakokba gyertyák, kék függönyökkel eltakarva. Hátborzongató volt az egész.
A trónon ült a királynő. Hosszú, vörös haja a derekáig ért. Zöld szeme élénken csillogott a sötétben. Két hegyes szemfoga majdnem túlnőtt alsó ajkán. Számtalan fülbevaló, karperec, és nyaklánc csillogott rajta. Hosszú, csontos ujjai alig látszottak ki a rengeteg gyűrűtől. Ötcentis, karmazsinpirosra festett körmei voltak. Akasha régi koronáját viselte, mely furcsa, de méltóságteljes külsőt kölcsönzött Mekarenak. Mélyzöld talárt, és köpenyt viselt. Meglátva a három boszorkányt, felemelte kezét, jelt adva üdvözlésének. Aztán szemeit egyértelműen Lilyre szegezte, és kitárta karjait. A lány megszeppenve indult el a királynő felé. Mekare is elindult. Átölelték egymást. Mekare feltűnően sokáig nem engedte el. Szavak nélkül többet mondott Lilynek ezzel az öleléssel.
Egy nő belépett. Mekare elengedte Lilyt, és átokkal láncokat a boszorkányra, Monára, aki összeesett.
Nagy nehezen leszedte magáról a láncokat. Lilyre nézett.
Maharet válaszolt.
- Miriam lánya, Lilyan.
- Áh! Lily! Jó lá
tni a másik Reevest. Azt mondták, hogy tehetséges, erős boszorkány vagy. Mi a véleményed a háborúról?
Ha úgy veszzük, igazad van, hogy meg kell tisztítani a földet, a söpredékektől. De számolnod kellett volna az erejükkel. Egyik ellenséged képességeit sem szabad alábecsülni.
Örülök, hogy egyetértesz velem. Azért jöttem, hogy a nénéid segítségét kérjem.
Mekare egy hozzá nem illő, nagyon sértő kézmozdulatot tett, és gyilkos szemmel nézett Monára. A lány szinte könyörgött.
Kérlek, Mekare! Olyan jó harcosok vagytok. Olyan hatalmas boszorkányok. Segítsetek!
Maharet közbevágott.
Méghogy ilyen szánalmas ügyre mágiát használjunk. Előbb lebegtetek az orrom előtt egy papírlapot, minthogy állatokat irtsak.
Lily azonban csöndre intette.
Furcsa zajt hallottak. Olyasmit, mint amikor valaki hangosan, lassan lélegzik. Aztán jött a hang is.
- Hallgassatok rám! Fogjatok össze a háború nevében!
Azzal el is tűnt. Maharet sértődötten szólalt meg.
Tessék! Már Akasha is ezzel jön! Azt hiszem, kénytelen vagyok szemet hunyni a dolog felett. Mekare?
A királynő megvont vállát, és bólintott. Lily megszólalt.
Ezek szerint hajlandó vagy velünk harcolni?
Mekare igenlően mosolygott.
Rendben! Jól figyeljetek rám! A háború nem másért tört ki, csak azért, hogy a halhatatlanok faja gyönyörű legyen és erős, szilárd rendszerrel. Meg kell védenünk a vámpírokat a gyengéktől, szánalmasoktól. A becsület, és fajunk iránti szeretet vezéreljen bennünket!
Mekare kontyba rendezte haját. Ékszereit egy ládába tette, és bement egy ajtó mö gé. Maharet is utána ment. Pár perc múlva kijöttek mindketten. Szép, vésésekkel díszített vért volt rajtuk, könnyű térdig érő csizma, és hosszú, ujjatlan kesztyű. Maharet szorosan összefonta haját. Mekare egy hatalmas íjat szorongatott, és a hátára vetett egy nyilakkal teli tegezt. Maharetnél egy nagy kard volt. Intett egyet a lányoknak.
- Menjetek, ti is szedjétek össze magatokat.
A lányok hamarosan úgy voltak felöltözve, mint nénéik, csak ők ezüst- feketében. Az ő hajuk csak egyszerűen egy copfban volt összekötve. Kimentek az előtérbe, ahol egy kisebb csapat várt rájuk.
Lestat fel- alá járkált, egy könyvvel a kezében. David is olvasgatott valamit, miközben egy fekete hajú lány arcát simogatta. A lány mélyen aludt. Lily ámultan nézett rá.
A lány felébredt, és megcsókolta Davidet. Lily megkérdezte.
- Mióta vagytok együtt?
- Úgy körülbelül… Öt órája.
Hűha! Az nagyon sok idő!
Az…
Lestat odament Lilyhez, és Jessiehez. Tanácstalanul nézett hol az egyikre, hol a másikra. Azt is mondhatták volna a lányokra, hogy ikrek.
Lily felemelte gyűrűs kezét. Lestat boldogan ölelte át menyasszonyát. Jessie nyugodtan nézte őket, arra gondolva, hogy ebben a világban még ilyen természetes, emberi dolgok is vannak. Kopogtattak. Jessie összerezzent, majd gyer ekes vigyorral odaszaladt az ajtóhoz. Marius lépett be rajta. Jessie a vámpír karjaiba zuhant. Megfogta szerelme kezét, és odamentek Lestatékhoz. Meglepetten néztek rájuk. Lestat nem tudta, mit mondjon.
Höh? Hmm… Őőő…
Jessie szinte táncolt az örömtől.
. Tényleg, ti még nem is tudjátok! Egy pár hónapja kerültünk össze Mariussal. Még csak Emilynek, és Davidnek mondtam el.
Lily ránézett Emilyre. A lány pedig boldogan nézett vissza.
- Képzeld, Lily, én is boszorkány vagyok!
- Azt tudom…
- De nem úgy! Én is Talamascás vagyok!
- Tök jó! Akkor együtt is dolgozhatunk…
- Ja!
- Amúgy mi újság odakint?
- Éppen ez az! Alig jutottunk be! Védeni kellet egymást, mert mindenhol söpredékek hemzsegtek! Fujj! Mona! Ezeket csoportosan kéne agyoncsapni!
- Igen, tudom… David! Hol van Khayman? Biztonságban van?
- Hát azt éppen nem mondanám, hogy biztonságban, de felépült. Lily segített neki. Amúgy visszament Armandhoz, és Maelhez.
Marius rémülten pillantott fel.
- Csak Armandnak baja nem essen! Azt sosem bocsátanám meg magamnak!
Lestat vigasztalni próbálta barátját.
- Ne aggódj! Nem kell Armandot félteni! Jó tanítója volt.
- Köszi, hogy segítesz…
- Ugyanmár… Meg amúgy is, ha Pandorával összeakad, akkor a
nőstény biztosan mellé áll. Mael is elég erős. Kérdezd csak meg Maharetet.
Maharet maga elé nézve, hangosan gondolkodott.
Örülnék, ha Mael visszajönne. Bármennyire furcsán hangzik, hiányzik. Mindig olyan hű volt hozzám.
Indulnunk kell, Maharet, nemsokára itt lesznek a söpredékek! Gyerünk!
Kimentek az épületből, kint viszont egy árva lélek sem volt. Mekare vállat vont. Maharet is megdöbbent.
Mi ez?! Hol lehetnek?…
Lestat behunyta szemét, majd megszólalt.
- A Halál Völgyben.
- Az túl kicsi…
- Dehogyis… Elég nagy ahhoz az a síkság, hogy elférjenek.
Most viszont Emily szólt közbe.
Vissza kell mennem Londonba. Ott van egy barátnőm. Ő vámpír, és nagyon erős. Ő is tud nekünk segíteni.
David meglepve nézett barátnőjére.
Vámpír? Honnan tudod?
Még a hülye is meg tudná róla mondani. Egy kis helyen dolgozik.
Pontosabban milyen helyen? Hol van.
Egy hangulatos kis bár, egy tűzfal mellett.
Nanee!!!
De igen. Az Admiral’s Arms. Amy barátnőm újjáépítette, és most ő a tulajdonos.
Marius majdnem összeesett., Lestat pedig elengedte Lil y kezét. Jó idő eltelt, mire meg tudott szólalni.
Amy?… hogy néz ki?
Mint én… Egyszer ikreknek néztek bennünket a gimiben, amikor még elsősök voltunk. Hülyeségből egyformán is öltöztünk, és…
Úristen! Marius! Ez… Amy… A miénk, igaz?
Attól tartok…
Akkor majd mi elmegyünk érte…
Emily értetlenül nézett Lestatra.
- Miért mennétek ti? Ismeritek?
- Hogy ismerjük- e? Mi teremtettük!
- Hoppá… Akkor mehettek… Csak siessetek!
- Rendben! Sziasztok!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
