New Orleans 2006.

Lestat és Marius jó barátok voltak. Már jó pár év után találkoztak egymással.

Sokmindenről beszélgetek. Az elmúlt évekről, a barátokról, ellenségekről, harcokról, győzelmekről, és diadalokról. Lestat azt az egyet furcsállta barátjában, hogy szereti a halandókat. Nem olyan volt, mint a többi vámpír. Lestat észrevett, hogy Mariusnak zavart a beszéde, minden válaszát elneveti, és a szerelemmel kapcsolatos kérdéseket igyekszik elhessegetni. Próbált olvasni gondolataiban, de minden próbálkozása sikertelen volt. Marius erősebb, ravaszabb volt annál, hogy elméjében olvassanak. Lestat, mint mindig, most is kíváncsi volt. Mindig Marius után keresgélt, leveleit olvasta. Marius pedig sok estét kimaradt, nem ment vadászni, hanem elindult egy messzi kis faluba. Marius viszont nem volt elég ügyes, hogy Lestatot kijátssza, mert azért ő sem volt már mai gyerek, és nem egy erős vámpír véréből ivott már. Lestat messziről követte, és ha Marius hátrafordult, gyorsan felemelkedett a levegőbe. Fél óra múlva érkeztek meg egy kis házhoz. Marius bekopogott az ajtón, mire azt egy huszonéves lány nyitotta ki. A lánynak Emily volt a neve. Hosszú sötétbarna haja volt, és kék szeme. Beengedte Mariust. Emily zavartan nézett szerelmére, és így szólt:

-Nézd… Nekem ez nem megy. Nagyon szeretlek, de tudom, hogy veszélyben vagy, és nem szeretném, ha ebbe belesodornál. Az a vöröshajú Mayfair leszármazott nem csíp téged, és rám is ferde szemmel nézett a legutóbb.

Marius szomorú szemmel nézett kedvesére.

-Megértelek. Nagyon sajnálom, hogy így érzed ezt az egészet. Miért nem érzed magad biztonságban velem?

-De hát…

-Sajnálom, de ez nem fog tovább menni. Mindig szeretni foglak, Marius, de csak mint egy jó barátot.

-Légy jó, és vigyázz magadra! Ígérd meg, hogy vigyázol magadra!

-Megígérem.

Marius és Emily egy utolsó csókkal váltak el egymástól. Az ablakból látszott, hogy most ötven gyertya gyullad meg, hangosan szól bent a zene, és hogy minden gyertya fényét a lány könnyei adják vissza.

New Orleans 2013.

Hét év telt el. Mariust nagyon kiakasztotta a szakítás. Mindent elmondott Lestatnak, aki szégyenkezve bár, de bevallotta, hogy már régen tudott az egészről. Lestat azt gondolta, hogy mostmár végleg elveszíti barátját, de Marius ezzel a csekélységgel már nem tudott foglalkozni. Lestat unottan, éhesen ment vadászni. Most a legnagyobb partik vonzották, ahol észrevétlenül tud ölni. Ahogy felcsöngetett, hatalmas zaj, sikítozás, zene, cigarettafüst fogadta. Mindenkire rámosolygott, és áldozatot keresett. Kiment az erkélyre, ahol egy kékszemű, hosszú hajú lány volt. Lestat nem hitt a szemének.

-Emilynek hívnak?

-Igen. Vagyis… Höh?

Emily nagyon megijedt. A szőke, kék szemű Lestat, aki végig a száját tátotta a lányra, Mariusra emlékeztette, mivel neki is szőke haja, és kék szeme van. De Marius idősebb volt egy pár évvel. Lestat viszont megnyugtatta a lányt, hogy nem Ő az. Megfogta Emily kezét, és kivezette a lakásból, mondván a többieknek, hogy készül valamire. Azok csak vihogtak a párosra, és folytatták a bulit. A folyosó üres volt. Lestat megfogta Emily mindkét karját, és odatette a falhoz, el nem engedve a lányt. Kérdéseket tett fel neki.

-Szereted az életed? Úgy értem érzed valami értelmét? A szüleidet elvesztetted, a szerelmed elment, a barátaid csupa léhűtő népség… Szóval?

-Már régen meguntam az életet. Mint látod, a lassú halált választottam.

És lenézett a padlóra, melyen egy brandy-s üveg, és egy fél szál cigaretta hevert. Lestat viszont minden jókedvét elveszítette az erkélyen, felemelte a hangját, és megszorította Emily kezét. Nem szerette az ilyen nőket.

-Idefigyelj, kicsim. Nem vagy már taknyos tinédzser, aki azt hiszi, hogy ezzel naggyá válik. Ezzel valóban megölöd magad. És mit mondjak… Veled aztán jóval kevesebb, és szürkébb lenne a világ. Kár lenne érted. Ezt vedd úgy, hogy elrabollak.

Ezzel elengedte Emily egyik kezét, a másikat megfogta, és levezette a háztömbből, végigsétáltak az utcán, el egy hatalmas ódon házhoz. Mikor odaértek, egy „Ne haragudj!” kíséretében tarkón csapta a lányt, és karjaiban bevitte a házba. Odabent vidám tűz pattogott a kandallóban, és Marius ült a tűz előtt. Lestat odabiccentett neki, és Emilyt felvitte a nagyterembe. A terem egy óriási hálószoba volt. Szép sötétbordó fala, és ugyanilyen padlózata volt. Egy nagy kényelmes franciaágy volt a szoba egyik sarkában, mindenhol gyertyák égtek, és nem volt sehol sem ablak. Egyáltalán, a házban nem volt egy szál sem. A nagy ruhásszekrény telis-tele volt fekete, piros, szürke, sötétkék ruhákkal, és az összes a lány méretére volt rászabva. Gyönyörű hosszúszoknyák, felsők, ilyenek. A padlóba egy beépített kis medence volt. Lestat lefektette Emilyt az ágyra, és az éjjeliszekrényből erős köteleket, és láncokat vette elő. A lány karját. hozzákötözte, hozzáláncolta az ágykerethez. Miután mindent elkészített, lement az előszobába. Leült Marius mellé, és elégedettek mosolygott. Marius nem tudta mire vélni az imént történt furcsa látványt, ezért megkérdezte:

-Te kit vittél fel az élőbb, és most az a valaki hol van?

-Meglepetés, drága barátom. Majd ketten tesszük vámpírrá, hogy erős legyen.

-Tőlem…

Egy hangos sikoltás hallatszott fentről. Lestat felkelt, és intett Mariusnak, hogy menjen fel vele. Lestat kivette a vázából a nagy csokor fekete rózsát, és felszaladt a lépcsőn.

Marius közben megkérdezte, hogy mi történt a lánnyal, hogy a karjaiban kellett bevinnie barátjának. Lestat annyit mondott szűkszavúan, hogy semmi különös, csak elájult. Mikor felértek a szobához, Lestat ravasz mosollyal engedte előre Mariust. Mikor a vámpír belépett, egy hangos „Mit műveltél, te féleszű?” csatakiáltással egy pillanat alatt ott volt az ágy mellett.

Emily könnyek között feküdt az ágyon, és azon fáradozott, hogy kiszabadítsa magát a láncok, kötelek közül. Lestat pedig csak nevetett. A lány sértődötten, összevissza szidta Lestatot, hogy hogyan mert ilyet tenni, hogy egyszerűen tarkón vágja, majd egy idegen szobába hozzákötözi az ágykerethez, és ezen csak vihog. De a szemében az volt, hogy tetszik neki a szituáció, de leolvadt az a kicsi mosoly is a szájáról, mikor megpillantotta szerelmét. Marius szemében a szokásos, „ezért még számolunk kisapám” nézés volt. Aztán valami olyat morogott, hogy mindig is tudtam, hogy nem normális. Kioldozta a lány kezeit, aki fellélegzett, nagy nehezen felkászálódott az ágyból, odament Lestathoz, és pofon vágta. A vámpírból könnyek közt szakadt ki a nevetés. Emily ránézett Mariusra, és azt mondta sértődötten:

-Röhög… Rajtam röhög. Hajjaj!

Lestat megfogta Emily kezét, és visszavezette az ágyhoz. Mondván, hogy ne húzza fel magát, rálökte az ágyra. Emily mostmár nyugodt volt. Nyugodtan feküdt az ágyon. A két vámpír két oldalról állt az ágy mellett. Marius rátérdelt az egyik oldalára, és Emily kezét megfogta. Emily viszont elvitte onnan a kezét, és végigsimított szerelme arcán. Azután visszaadta kezét Mariusnak. Lestat a lány fölé hajolt. Azt mondta Emilynek, hogy hajtsa jobbra a fejét. Emily engedelmeskedett neki. Lestat határozottan megszólalt.

-Egyszerre, kérlek.

Ezt barátjához intézte. Sikerült egyszerre megharapniuk a lányt, akinek nem jött ki hang a torkán, de kiabált volna, mert fájt neki, csak nem mert. Jobb csuklója egyre jobba sajgott. Marius persze tudta hol a határ. Lestatot pedig baljával átölelte. Mikor a vámpírok abbahagyták, alélva engedte el Lestat vállát. Lestat mindkét kezét kegyetlenül hozzákötözte az ágykerethez, mert tudta, hogy ha nem tenné, Emily összetörne mindent, annyira szenvedne halála közben. Mindketten felvágták csuklóikat, hogy életben tartsák a lányt. Először Lestat. Mikor elvette kezét Emily ajkairól, Mariusnak gyorsan kellett cselekednie, mert szerelme már szenvedett. Fájt neki, iszonyúan fájt, ahogy Emily a vérét szívta. Elrántotta kezét, és leült az ágy szélére. Emily fájdalmasan halt meg. Mostmár halhatatlan. Független, és változhatatlan.

Gyönyörű volt. Marius eloldozta kezét, és magához ölelte. Megcsókolta. Emily, miután kibontakozott Marius karjaiból, Lestatot csókolta meg. Ők hárman tudták, hogy Emily mindkettőjüket tényleg ugyanúgy szereti. Szerelemmel szerette a teremtőit.

New Orleans 2021.

Elkezdődött a háború. Maharet Mayfair fellázadt testvére ellen, elhagyta unokatestvérével együtt. Az unokatestvér, Jessie, negyven évesen lett vámpírrá, ugyanúgy, mint Marius. A Mayfair boszorkányok legerősebbike, Maharet szeretett volna a Kárhozottak új Királynője lenni, de ahhoz meg kellett volna ölnie testvérét, és akkor a „Nagy Család” árulója lesz. Nem akart áruló lenni, ezért csak távozott családi körétől. Mariust kereste. Hallott hírét, hogy ellenségének van egy ivadéka, és nagyon erős, de azt senki sem tudja, hogy miért, mert se Lestat, se Marius, se Emily nem mondta el senkinek. Kíváncsi volt a titokra. Mariust csak a hecc kedvéért tekintette főellenségnek. Csak azért, mert Marius a több, mint háromezer évével ősöregnek számított, mindamellett nagyon erős volt. Mindenáron meg akarta ölni, majd szívét, és agyát elfogyasztani, hogy olyan erős legyen, mint a testvére. A három vámpír elhagyta New Orleans-i otthonát, és sátrazva járták a faluk erdőit.

Marius, és Emily mindig együtt voltak, mert Emily tudta, hogy Maharet csak Mariust akarja. Akaratuk ellenére összetalálkoztak a boszorkánnyal, és mindketten vívni készek voltak. Maharet gúnyosan nevetett rajtuk.

-Ugyan, ugyan! Ketten egy ellen? Ez nem ér! Vagy nagyon erős vagyok, vagy ti vagytok túl gyengék ahhoz, hogy csak valamelyikőtök küzdjön meg velem.

A hirtelen haragú Emily viszont feldühítette magát, így megnövelve erejét.

-Ne légy szájhős, Maharet! Vigyázz, mert véged van!

Egy szó, mint száz, nem kellett hozzá sok, Maharet, és Marius úgy ugrottak egymásnak, mint két acsarkodó farkas. Egyik sem nézte a másik helyzetét, csak vadul dobálták egymást a földhöz. Marius aztán kapott egy hatalmas adag tüzet, és Maharet egy gonosz vigyort megeresztve vágta egy közeli fához. Az egész csata fél óráig tartott, és látszott a széles köz, amit harc közben leírtak, és felperzseltek. De Emilynek sem kellett több. Amint haldokló szerelmét látta, maga sem tudta hogy, de barna, hátig érő haja megnőtt a derekáig, és fekete lett. Bokáig érő, hatalmas, fekete tollú szárnya fenyegetően ki volt terjesztve, amúgy is hosszú szemfoga nőtt pár centit, és karmai is í tíz centit súrolták. Szeme fehérje eltűnt, és kísértetiesen fénylő éjfekete szem lett. Hangja mély lett, és hátborzongató. Tüzet szított Maharetre, akinek ez ugyancsak megártott, de hamar felépült. Emily felborzolta tollait, és nekiesett a Mayfairnek. Kis idő múlva vége volt a csatának. Maharet a fűbe harapott. Emily visszaváltozott olyannak, amilyen volt. Aztán eszébe jutott, hogy mit mondott magában, mikor a haldokló Mariusra nézett. Örökre megjegyezte. Felkelt a hamus földről, és felvette szerelmét, gyorsan elvitte a sátorba. Ott már Lestat várta őket. Emily lefektette Mariust, aki bágyadtan azt mondta társának, hogy hogyha elengedi a kezét, akkor meghalt. Azzal megfogta a lány kezét, és behunyta szemét. Lestat végig kint volt a sátor előtt, és őrt állt. Emily véletlen egy óra múlva elszundított, és arra ébredt fel, hogy Marius keze nem fogja az övét. Rémülve kelt fel, és egyre csak Mariust szólongatta észrevétlenül. De szerelme nem lélegzett, és nem reagált semmire. Lestat megijedt. Emily iszonyú ordításban kelt fel, és Lestat nyakába ugrott.

-Ez nem lehet… Ez nem igaz! Mondd, hogy csak egy rossz álom, és ébressz fel, kérlek!!!

Emily így zokogott. Aztán Lestat leültette, és a gyermekkoráról kérdezősködött. Emily azt mesélte, hogy egy magas, szőke, kék szemű édesanyja volt, akinek Gabrielle volt a neve. Meg egy bátyja is volt, de jóval idősebb, mint ő, ő is úgy nézett ki, mint az anyja. Apja nem volt. A bátyja nevére nem emlékszik. Lestat pedig kinyögte

-Három éves lehettél, mikor édesanyád kidobott a házatok elé. Tél volt, hideg tél. Nem ismerjük egyik szülődet sem, senki sem ismeri. Aztán megtaláltunk téged, és anyám rádadta a Lioncourt nevet. Ezért te a fogadott testvérem vagy, de miután te elkezdtél cseperedi, nőni, egyre jobban úgy szerettelek, mint a szerelmem. Aztán Magnus vámpírrá tett, és elszakított tőled. Fájt egy kicsit. Csak azért kicsit, mert még nem voltam beléd szerelmes annyira. És most itt vagyunk.

-Hihetetlen. De hát hol van anyánk?

-Valahol Afrika őserdeiben él egyedül. Én tettem vámpírrá, de nem olyan lett, mint én akartam. Már nem olvasott könyveket, mert már maga is végre tudta hajtani a kalandokat, és egyedüllétre vágyott. Így távolodtunk el egymástól. Amikor megtaláltalak, vámpírrá válásod estéjén, valami furcsa erő vezérelt, csak a lábam vitt.

-Köszönöm, hogy ezt elmondtad nekem.

Emily megcsókolta Lestatot. Sokáig így voltak egymás karjában, míg egyszer csak mindketten egy neszre ébredtek. Mekare volt az. Bosszúéhesen, dühvel tele. Testvérét bosszulja meg.

Emily felkelt, és ezt kiabálta hangosan:

Mekare nagyot nézett, hogy Emily miért beszél rímekbe. De az mégjobban nyakon vágta, hogy a vámpír átváltozott. Az ő csatájuk se tartott sokáig, de azért több ideig tartott, mint a Maharettel vívott, mivel Mekareban volt Akasha ereje. Miután Emily diadalt aratott, bement a sátorba, még vissza sem változott, és rosszul érezte magát. Sírva fakadt, és Marius ajkaira estek a könnyei. Marius elkezdett iszonyúan köhögni, aztán felkelt az ágyáról, és átölelte Emilyt. (Csak a derekánál tudta, mert útban voltak a lány szárnyai)

Mostmár nem kell tartaniuk a „Nagy Család” tagjaitól, mivel Jessie, Lestat volt kedvese nem akarja egyiküket sem bántani. Élhetnek együtt, amíg csak akarnak, míg értük is eljön egyszer a vég.

Barcsik Andrea 2006. szeptember 25.