Miután Louis elhagyta Lestatot, és Lestat nagynehezen újra magához tért két halálból és magára maradt, Armandról teljesen elfeledkeztek a vámpírok. A hatszáz éves vámpír haldoklott. New Orleanstól pár mérföldre egy rettentő öreg kúriában lakott harminc éven át embertelen kinézetben.Történt pedig egy nap, amikor egy ifjú vámpírlány egész véletlenül ebbe a kastélyba sétált el, szállást keresve. Ahogy meglátta az ódon, hatalmas épületet, nagyon megörült. Egy kicsit ugyan elfogta a szorongás, mert volt egy olyan furcsa érzése, hogy a kastély egyáltalán nem üres. A lányt Lilihtnek hívták. Imádta az éjszakát, a sötétséget, de mindamellett körültekintő volt, vonzó, és messziről látszott rajta, hogy mindössze tizenhárom éves volt, amikor vámpírrá tették. Az édesapja, és az édesanyja is egyaránt vámpír volt. Vámpírtól fogant, és attól született. Úgy is lehetett volna mondani, hogy ritka az ilyen. Ő számított akkor minden idők legerősebb vámpírjának. Szerette a természetet. Most is alaposan körülnézett a kastély körül. A magas, öreg épületet vaskerítés védte, amit egy szépen kimunkált, de nehéz vaskapu zárt be. A virágok már régesrég elhervadtak, a rózsák megfeketedtek, és a halandók úgy hitték, hogy átok ül ezen a házon.Lilith imádott ölni, mert egyáltalán nem szerette az embereket. Gyarló, szánalmas, és gyenge fajnak tartotta őket. Az tetszett neki a legjobban, hogy nagyon elővigyázatlanok, gyanútlanok, ezért könnyű prédák. Nem ismerkedett velük, hiszen számára csak táplálékként szolgáltak…Tisztelet a kivételnek, mert volt olyan ember, aki tetszett neki, megismerte, és átadta neki a Sötét Ajándékot, fiatal volt, de erre is megvolt a fizikai képessége. Mindenekelőtt pedig kitűnő tanító volt, de kegyetlen. Aki elfogadta tanait, engedelmeskedett neki, azt tovább oktatta, aki ellenszegült neki, és goromba volt vele, azt többnyire eltette láb alól, vagy magára hagyta, hogy akkor csak menjen a saját feje után.

Lilith megzörgette a kaput, de senki nem válaszolt, csak a szél süvített kísértetiesen a fáradt őszi éjjelen. Belépett hát. Koromsötét volt odabent, de a vámpírok látnak a sötétben. Látta, hogy a látszat nem csal, belűről is hatalmas volt a kastély. Egy hosszú lépcső vezetett fel a hálószobákhoz, a konyha bal oldalról nyílt, a hall, a fürdőszoba és a szalon jobb oldalon foglalt helyet. A konyhából még egy hatalmas terasz is kinyúlt a házból, és az összes szobának volt erkélye. Lilith felment a hálószobákhoz, és az első ajtót kinyitotta. A szőnyegeket vastag porréteg borította, és mindenütt csak a pókháló volt. A szobán nem volt ablak, amin látszott, hogy nem is olyan régen falazták be.

A lány megpillantott egy nagy koporsót, és egy rakás patkány holttestét.

Harmatgyenge lélegzés hallatszott a koporsóból. Lilith némán, félve emelte le a

fedelét. Azt hitte, elájul, amikor meglátta a benne fekvő vámpírt.

-Isten hozott! Mit keres itt egy ilyen fiatal, és gyönyörű vámpír, ahol senki se jár?

Armand hangja méltóságteljes, mély hang volt, de a gyengeség csengett benne. Lilithet elbűvölte.

-Én csak szállást keresek. Vagy talán társat

De egyszerre észbe kapott, hogyha társat akar, először át kell esni az úgynevezett „formaságokon”.

-Tapintatlan vagyok. Hadd mutatkozzam be! A nevem Lilith. Lilith de Lioncourt.

Lilith vezetékneve csak úgy belehasított Armand fülébe. Armand azt hitte, hallucinál.

-Lilith de Lioncourt? Lestat de Lioncourt lánya??? Na ne!…Ezt nem hiszem el!

-Pedig ez kéne tenned! Lestat az édesapám tizenhárom évesen tett vámpírrá. Addig csak oktatott. Legalább utána nem kellett…Lestat nem a legjobb tanár, más vámpírokhoz mentem tanulni, akiknek már a nevét sem tudom, mert már én magam vagyok a tanító. Az édesanyám jó vámpír volt. Csak hamar meghalt. Négy éves lehettem.

Armand elmosolyodott Lilith közvetlenségén, aki még a teremtője gondolatait is elolvasta. Armanddal sem lett volna ilyen közlékeny, ha nem olvassa ki Armand gondolataiból, hogy ismerte az apját, akivel kerek kétszáz év nem találkozott.

-Tudom mit szeretnél.

Mondta Armand.

-Azt szeretnéd, hogy a társad legyek. Viszont most olyan gyenge vagyok, hogy pár óra múlva meghalok. Ez a beszélgetés is megterhelő nekem. Volna egy művelet, biztosan ismered. Az a neve, hogy újjáteremtés.

Lilith még csak látta az ilyen műveletet, és tetszett neki.

-Igen, ismerem. Tedd meg, és mindketten sokkal erősebbek leszünk. Én gyenge napra kimerészkedem, mert sok erős vámpír vére csörgedezik ereimben.

Armand halkan megszólalt: -Tudom!

-aha…Értem…Rendben…Khm!Szerintem kezdjünk hozzá.

-Én is úgy gondolom.

Armand nagyon kívánta már, hogy újra erőre kaphasson, de azért gyengéd volt a vámpírlánnyal. Megfogta Lilith kezét. Végigsimított rajta. Valami furcsa érzés kerítette hatalmába. Átharapta Lilith csuklóját, olyan óvatosan, ahogyan csak tudta. Lilith élvezte a fájdalmat. Armand másodpercekig szívta leendő társa vérét.

Azután elengedte. Az arca nem volt már beesett és szürke, hanem teltebb volt, és fehér, és a közérzete is más volt. Kész volt arra, hogy erejét átadja Lilithnek. Felvágta saját csuklóját, és megitatta Lilithet a vérével. Azután egy csodás dolog történt. Lilith tiszta szőke haját fekete tincsek, és szálak futották át, kék szemébe vékony, barna vonalak kerültek. Felvett egy kicsit Armand külső, és belső tulajdonságaiból. Armand azt se tudta, hogy hogyan köszönje meg Lilithnek az életét.

-Nagyon köszönöm! Nemes cselekedet volt, hogy életet adtál nekem. A társad leszek örökre!

Hála volt a hangjában. Meg valami más is, mely édesebb volt a vérnél.

Lilithen volt a sor.

-Ezt vártam…Ilyen tökéletes vámpírt, aki a társam lesz.

Több szó nem jött ki ajkain. A tekintetében nem csak köszönet volt, hanem szerelem. Az a szerelem, amit halandó és halhatatlan is érezni képes. Ezt észrevette Armand szemébe is. Egy csapásra megismerte a vámpírt, és beleszeretett. Utána pedig csak azon kapta magát, hogy átöleli Armandot.

Armand gyengén megfogta Lilith állát és felemelte. Mindketten ezt várták egymástól.

Csak álltak a szobában. Aztán megcsókolták egymást.