Lestat hitt Akashának, hogy ereje teljében van. Hazament, és várt. Nem akart nagyon megmérkőzni Malorionnal, de azért szurkolt, hogy ott legyen. Malorion a rá csöppet sem jellemző pontossággal ért a kúriához éjfélkor. Épp elkezdte ütni az éjszaka közepét a nagyóra, már be is lépett a vámpír. A teliholdban hatalmasnak tűnt(Lestat szomorú volt, mert ahogy eljött a holdfelkelte, eszébe jutott halott lánya, aki nagyon-nagyon szerette a teliholdat).Meglátta Maloriont és felállt a lépcsőről. Malorionnal kezet fogtak, és megegyeztek, hogy a párbaj minden szabályát betartják. Malorion a tőle megszokott fölénnyel, és gőggel nézett Lestatra. Lestat aranyszőke hajfürtjei alól kivillanó kék szemei viszont tömény bosszúvágyat, dühöt, gyűlöletet tükrözött. De ahogy a vámpírgyilkosokat ki nem állhatta, úgy lesújtó undorral nézett a vámpírra. Végül megszólította.
-Hát eljöttél. Bosszúm utolér. Le fog rád csapni a Végzet szárnya, és nem tudsz megmenekülni. Mentséget se keress, és ha halálodon vagy, feleslegesen fogod majd könyörgéseddel szaporítani a szót. Kínok legszörnyűbb kínjával fogsz meghalni!
Malorion mosolygott.
-Aki engem megöl, az nem is létezik. Túl nagy falat vagyok a számodra, Lestat! Még elrontanád a gyomrod! De ha meg akarsz halni, akkor csak tessék, csak tessék! Én senkit sem tartok vissza. Fél fogamra se vagy elég!
-Úgy gondolod? Vigyázz ,mert a torkodra fagyasztom a szót. Erősebb vagyok, mint hinnéd! Különben is te még túl fiatal vagy. Amelyik vámpír nincs háromszáz éves, az még csak egy nyamvadt kölyök. Nem vagy elég idős. Én már nevezhetem magam örgenek. Elég legyen most már a társalgásból!
Azzal nekirohant Malorionnak, és torkon ragadta. Olyan erősen szorította, hogy nem tudta volna erősebben. Malorion fulldoklott. De egy erős lökéssel letaszította Lestatot magáról. Lestat hatalmas puffanással landolt a lépcső tetején. Malorion felsétált a lépcsőn. Lestat gyorsabb volt nála, mivel ő nem volt olyan hatalmas állat, mint Malorion, akinek a súlya nem engedte meg a túlzott gyorsaságot. Lestat pedig könnyedén lerohant a lépcsőn átszaladt a konyhába, mert ott voltak kardjai. Előrántott egyet, és azzal közeledett ellene felé. Malorion dühös volt, hogy ő nem hozhatott fegyvert, és kérdőre vonta Lestatot, hogy miért nem tartja be a szabályokat. Lestat viszont hetykén, vigyorogva szólt oda Malorionnak, hogy bocsásson meg neki, de hazudott. Malorionnak ez csak olaj volt a tűzre. Nekirohant Lestatnak, de az odébbállt, gáncsot vetett Malorionnak, aki erre nagyot esett. Mivel a fejét beverte a földbe, ott most egy nagy folt jelezte a kő helyét. Malorion orra nagyon vérzett. A vámpír rettenetesen szédült, tántorgott. Lestat pedig égett a vágytól, hogy a kardot beleszúrhassa ellenfelébe. Teljes erőből hátbaszúrta Malorion, aki nagy ordítás közepette nekiesett a kandallóban égő tűznek. Meggyulladt a jobb karja. Mire sikerült magát eloltania, a teljes jobb fele rendesen meg volt égeve. Mindenütt kelések, és hólyagok voltak rajta. Lestat pedig nevetett.
-Úúúú, Malorion! Egy kicsit felsültél, nem gondolod?
Lestat görnyedezett a nevetéstől. Egy pár pillanat sem telt bele, Lestat olyan meglepett képet vágott, mintha azt mondták volna neki, hogy a halandók fellázadtak a vámpírok ellen, és győztek. Malorion sebei begyógyultak, csak sántikált egy kicsit. Lestat csodálkozott. Csak azoknak adatik meg ez a képesség, aki ivott az ősöregek véréből. Az első gondolta Akasha volt, mivel Enkil nem engedte meg semelyik vámpírnak ,hogy igyon a véréből. Végül is elárulta, hogy Enkil nagyon megkedvelte Maloriont, és megengedte neki, hogy igyon a véréből. Persze Malorion szüleit nem ismerte. Őket senki sem ismeri. Pletykák sem terjengnek velük kapcsolatban, mert a vámpírnép fél, hogy megüti a bokáját, ha bármilyen tévhír szárnyra kapna. Lestatot semmi más, csak Malorionnak ez a teljes ismeretlensége zavarta, idegesítette.
Malorion felkelt, és megfogta Lestat karját, és erőből a földhöz csapta. Lestat megtántorodott, és magával vitte Maloriont. Rettentően fájt a feje, és a háta. Járni alig bírt, de ahogy vitte Maloriont, magához tudta venni a kardját. Hirtelen megállt, és Malorion lábába állította a kardot. Malorion elvágódott, már másodízben. Mire felkelt, Lestatnak sem volt semmi baja. Lestat megindult felé, de érezte, hogy megbotlik. Ezt nem kellet volna. Pont Malorion lába elé esett, mire az felkapta a nyakánál fogva, lehajította a földre, kirántotta a kardot a lábából, és Lestat nyakához szegezte. A levegőbe emelte a fegyvert, mélyzöld szeme Lestat szemébe nézett.Az utolsó pillanatban viszont Lestat fellélegzett.Egy centire volt torkától a kard, mire hat darab nyilvessző suhant át szélsebesen a terment, és eltalálta Maloriont. Malorionból ömlött a vér. Akasha karddal a kezében befutott, gyorsan elrángatta onnan alélt szerelmét, Maloriont magához ragadta, és egy egyszerű kardcsapással örökre elhallgattatta a pöffeszkedő vámpírt. Lestat nem sűrűn látta így Akashát. A vámpír a megtestesült utálat volt. Világoskék szeme ugyanolyan gyűlöletet tükrözött, mint Lestaté. Végül hollófekete haját a füle mögé igazította, hosszú kék ruháját leporolta, és kisimította, mosolygott, Lestatot felsegítette, és átölelte.
Lestat megcsókolta Akashát, és beszélgetést kezdeményezett.
-Hogyhogy eljöttél?
-Már akkor itt voltam, amikor hazaértél. Csak nem vettél észre. A kastély másik oldalán voltam. Végig figyelemmel kísértem a csatátokat. Ezért imádlak, mert okos vagy. Malorion csak a testében bízhatott, te viszont taktikáztál, átláttál minden helyzetet. Ügyesen küzdöttél, Lestat! Pedig ha egy vámpírnak ezt mondom, az már ugyancsak nyugodtan elszállhat magától.
Akasha kacagot. Lestat pedig örült, hogy meg van dicsérve. Rámosolygott Akashára, és kék szeme szerelemmel nézett rá. Aznap este megidézték a három vámpír, Lilith, Armand, Mauricius szellemét. Elmesélték nekik a csatát, Akasha szökését, a szerelmüket, egyszóval mindent, ami lényeges. A szellemek, figyelték a történetet, mindenki elmondta a hozzáfűznivalóját. Végül Lilith megszólat.
- Édesapám!
Lestat szemébe könnyek gyűltek. Ráborult Akashára, és csendesen sírt.
Lilith újból megszólalt. Szelleme visszhangja csodálatos volt.
-Drága apám! Ne sírj miattam! Tudod, hogy szerettelek, és mindig is szeretni foglak. Nekem így jó. Nem tudtam volna élni a szerelmem nélkül. Hidd el, hogy nagyon nehéz volt megtennem. Tudod miért? Mert ott voltál te! Aki nagyon, de nagyon sokat számított nekem! De megtettem, mert nem volt mást tennem. Nagyon fogsz hiányozni, és Akasha is hiányozni fog. Igaz, hogy még csak most ismertem meg, de egy gyönyörű vámpír minden oldalról, erős, és okos! Most már itt vagyok a családom körében. Armand, és Mauricus között. Nem tud visszahozni semmilyen művelet. Csak a szellemeinkkel tudtok kapcsolatba lépni. Akasha! Ne hagyd magára apámat, hogy beteg, nem tudna nélküled élni, ha te is elhagynád ,akkor követne mindannyiunkat.
Akasha megígérte Lilithnek, hogy úgy tesz, ahogyan mondja. Lestat örült, hogy Akasha hallgat Lilithre. Jött a hajnal. Mindenki elbúcsúzott Lestatéktól .Lilith még egy pár szót intézett a pároshoz.
-Maradjatok együtt, míg eljön a vámpírok számára a világ vége, még akkor is együtt haljatok meg! Ha elhagyjátok egymást, legyen annak bármi az oka, megígérem, hogy olyan kísértések fognak itt végbe menni, hogy a végén abba haltok bele! Legyetek jók, éljétek az életet, ezt az elátkozott szentségtelen életet!
Isten veled Akasha! Viszlát apám, Lestat a farkasölő!
AJÁNLOM AZ OLDALT
